Főoldal Sorozatok Betekintést kaptunk az Andor címen érkező a Zsivány Egyes előzménysorozatba
Sorozatok

Betekintést kaptunk az Andor címen érkező a Zsivány Egyes előzménysorozatba

Andor címen érkezik Cassian Andor sorozata.

160
Cassian Andor

Mint az tegnap éjjel kiderült, jó néhány tervvel készül a Disney az elkövetkező években, és ezek között élőszereplős és animációs sorozatok, valamint filmek is helyet kaptak. Az egyik ilyen sorozat éppen a Zsivány Egyes antológiafilm előzménysorozata, ami végre hivatalos címet kapott. Sőt, kaptunk egy kis betekintőt abba is, hogy mit várhatunk tőle.

Cassian Andor előzménysorozatát már évekkel korábban bejelentették, de csak most ért oda a projekt, hogy a Lucasfilm megadta a jelzést a forgatáshoz. Diego Luna sorozata már Londonban forog, amiből most kaptunk egy kulisszák mögötti videót és néhány koncepciós tervet, valamint azt is megtudtuk, hogy Andor néven fogják bemutatni a sorozatot jövőre a Disney+ streamingszolgáltatón.

A sorozatról mindössze annyit tudunk, hogy a Star Wars III. rész – A Sith-ek bosszúja és az Egy új remény között játszódik, főszereplője pedig Cassian Andor lesz. A sorozat, a hős előző életét mutatja majd be, így várhatóan arra is választ kapunk majd, hogy miként lesz az egykori birodalmi kémből Lázadó.

Eredetileg Tony Gilroy gondozására bízták a sorozatot, aki a Zsivány Egyest is kihúzta a csávából, azonban ütemezései gondok miatt át kellett adnia a stafétabotot Toby Haynes-nek. A sorozat főszereplőjét Diego Luna alakítja, de mások mellett a női főszerepet Adria Arjona kapta, míg Stellen Skarsgard is szerződést kapott, az antológiafilmből pedig többen is visszatérnek, köztük Jimmy Smits és Alistair Petrie, valamint Genevieve O’Reilly és Denise Gough.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

A sógun
Sorozatok

Az FX saját gyártású minisorozata, A sógun 2024 elején érkezik a Disney+-ra

A John Wick sztárjaival érkezik jövőre A sógun a Disney+-ra.

Star Wars: Skywalker kora
Filmek

Daisy Ridley szerint a következő Star Wars nagyon más, mint amire számított

Daisy Ridley új Star Wars-filmje 15 évvel játszódik a Skywalker kora után.

Dave Filoni
BREAKINGFilmek

Dave Filoni lett a Lucasfilm kreatív igazgatója, ő felel a Star Wars jövőjéért, a filmekért és a sorozatokért

A rajongók legnagyobb örömére előléptetést kapott Dave Filoni, ő lett a Star...

Doctor Who
Sorozatok

Jövő héttől itthon is nézhetjük a Doctor Who legújabb részeit

David Tennant nálunk is leparkol a TARDIS-szal a Disney+-ra.