Főoldal Játékok Részletezte a terveit a Konami a retrókonzoljáról
Játékok

Részletezte a terveit a Konami a retrókonzoljáról

Ezerrel pörög a retró, a nagyobb cégek tolják is a régi gépeik miniatürizált verzióit, így a Konami sem tétlenkedik tovább.

551

Ezerrel pörög a retró, a nagyobb cégek tolják is a régi gépeik miniatürizált verzióit, így a Konami sem tétlenkedik tovább.

A japán cég már az E3 idején bejelentette szándékát, ám csak most árult el többet a részletekről. A Nintendo és a Sony kisebb masináihoz hasonlóan a Konami is, egy az adott régióra jellemző verziót készít a PC Engine Core Grafx (Európa) / TurboGrafx-16 (Amerika) készülékből természetesen miniatürizálva és egy fix játékkínálattal. A készülékről egyelőre azt tudjuk, hogy 50 játék lesz gyárilag a vason és körülbelül 100 dollár környékére jósolják a végfelhasználói árcéduláját a már ismert japán ár alapján ami 10500 yen.

Van azonban egy kis turpisság az elsőre igencsak impozánsnak tűnő játékkínálat ügyében, ugyanis kapunk 24-et az amerikai verzióra megjelent programok közül és 26-ot a japán verziósak közül (ott PC Engine néven, más formában jelent meg a konzol anno), ami egyszerre átfedéseket is jelent, meg hát az európaiak nem valószínű, hogy rajongani fognak a távol keleti nyelvezetért. A 2020. március 19-én érkező pindurka konzol révén olyan címekkel verethetjük majd újra, mint a Bomberman ’93, az R-Type, a Ninja Gaiden vagy a Ghouls ‘N’ Ghost.

Szerző

Az operatőr / vágó szakmám mellett elképzelhetetlen mennyiségben fogyasztanám a videojátékokat, filmeket és sorozatokat. A munkám mellett azonban a családomra és a GameTeVe csatornámra sem jut elegendő idő.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Játékok

Újabb fejlemény a Metal Gear háza táján

Egy egészen érdekes dolog hívta fel a figyelmet rá, hogy valami készülőben...

Játékok

Mi folyik a Konami háza táján?

Úgy néz ki egyszerre akár két Silent Hill játék is készülhet, ráadásul...