Főoldal Filmek Nagyot csúszik a Halálos iramban 11.
Filmek

Nagyot csúszik a Halálos iramban 11.

Louis Leterrier rendező megerősítette, hogy a Halálos iramban 11. megjelenése jelentősen késni fog, és azt is elárulta, hogy mikor kezdenek majd forogni a kamerák.

510
Halálos iramban 10.
Forrás: Universal Pictures

Érdekes sorsra jutott a Halálos iramban-franchise. A nemrég még jelentős számokat produkáló széria gyors lassulásba kezdett, majd úgymond a célvonalra elfogyott a nafta. A kilencedik rész után Vin Diesel nagy hévvel vázolta fel egy grandiózus, dupla részes finálé képét, sőt később még további darabok lehetőségét is, de a tizedik film igen nagy csalódást okozott a Universalnak.

A kasszarobbantás elmaradt, s ennek fényében komoly gondba keveredett a stúdió, mivel annyira bíztak a sikerben, hogy befejezetlenül hagyták az első etapot. Így viszont valószínűleg közel sem azt a zárást kapjuk majd, amit eredetileg szántak a filmeknek, ugyanis a hírek szerint jóval kisebb költségvetésből készül és a főgonosz, Jason Momoa nélkül folytatják, a téteket pedig visszahelyezik az utcai versenyek szintjére. A legutolsó rész ráadásul azzal ért véget, hogy Dante csapdába ejtette Domot és a fiát, így felmerül a kérdés, hogy ezt mégis miként kéne elképzelni?

A folytatást a legutolsó állás szerint 2025 áprilisára tűzték ki, de ez már a tavalyi írói-és színésztrájkok elhúzódásának fényében is lehetetlenné vált. Louis Leterrier, a film rendezője, most egy a Colliderrel való beszélgetése során elismerte, hogy már egyértelműen nem számíthatunk rá jövőre, a film a 2026-os nyári időszakot célozza be. Arról is beszélt, hogy várhatóan mikor tud beülni leghamarabb a kamerák mögé.

„Rajta vagyunk. Hamarosan rajta leszünk. A nyáron egy kisebb horrorfilmet forgatok. Azt szeptember 15-én fejezem be, 16-án már a Halálos irambanon dolgozom.”

Fontos megjegyezni, hogy ez még nem a konkrét forgatási munkálatok kezdetét jelenti, hanem csak annak az előkészítését, így körülbelül jövő év elején indulhat a Halálos iramban 11. tényleges forgatása. Ez adhat még némi reményt a franchise rajongóinak, akik egyébként még két spinoffot is várhatnak. 2023 júniusában a Universal bejelentette, hogy egy új spinoffot készítenek Dwayne Johnson főszereplésével. A Halálos iramban 10. stáblista alatti jelenetében egy leszámolásra utaltak Johnson és Momoa karaktere, Dante között. A Fast & Furious Presents: Hobbs & Reyes címmel készülő darab még a 11. rész előtt jött volna ki és egyfajta átkötésként szolgált volna a tizedik rész mellé. Erről nem tudjuk, füstbe ment-e, Jason Momoa erre visszatér-e, esetleg Hobbs fogja őt végleg kiírni a képből, s ennek nyomán hiányzik majd a fináléból. A másik mellékúton egy női főszereplős filmet szerettek volna fejleszteni, amiről ennél többet nagyon nem is tudni, de mindkettő megvalósulása kész csoda lenne a fentiek fényében.

A Universal láthatóan minél előbb félre akarja tenni (egy időre legalábbis bizonyosan) a Halálos iramban franchise-t, aminek egyébként lehet, hogy pont erre van szüksége. Vin Diesel tehát a tervek szerint közel másfél éves csúszással indul majd neki utolsó útjának, viszont pontosan huszonöt évvel az eredeti után, ami így viszont nem is hangzik annyira rosszul. Azt is tudjuk, hogy az út helyszíne Los Angeles lesz, így végülis minden adott ahhoz, hogy szépen lezárják ezt a hosszúra nyúlt versenyt.

Halálos iramban 10.
Forrás: Universal Pictures
Szerző
Kajtár Virág

A Transformers-szeretete hozta a WS csapatába. 2010 környékén ismerkedett meg az alakváltók világával, hála a Prime szériának, a lelkesedése pedig azóta is töretlen, legyen szó mozgóképről vagy figurákról. 2021-ben kezdett újságírással foglalkozni, jelenleg a Rebo.hu kreatív igazgatója és felelős szerkesztője is. Jelmondata: Soká éljen Starscream!

6 Hozzászólások

Közelgő események

Még több a témában...

CinemaCon Universal
Filmek

CinemaCon: A Universal Pictures és a Focus Features bemutatója

A klasszikusok kapták a hangsúlyt a Universal bemutatóján a CinemaCon szerdai napján.

Jurassic World: Bukott birodalom
BREAKINGFilmek

A Jurassic Park eredeti írója dolgozik a Jurassic World negyedik részén

Jön a Jurassic World 4., de jobb írót is találhattak volna hozzá.