Főoldal Filmek Kitűzték a Fekete Párduc 2. forgatás időpontját, Shuri egy nagyobb szerepet kaphat, és a főellenség szerepére is van jelentkező
Filmek

Kitűzték a Fekete Párduc 2. forgatás időpontját, Shuri egy nagyobb szerepet kaphat, és a főellenség szerepére is van jelentkező

Jövő nyáron kezdődik a Fekete Párduc 2. forgatása.

347
Fekete Párduc

A Marvel Studios még 2018-ban mutatta be a Fekete Párduc franchise első részét, és minden várakozást felülmúlt. Nagyszerű kritikákat kapott a film, és minden idők egyik legnagyobb bevételére tett szert Vakanda királya, sőt, még Oscar-díjra is jelölték a legjobb filmért járó kategóriában. A második rész a Marvel Studios egyik kiemelt projektje lett, aminek munkálataival még Ryan Coogler rendezőt is megvárták, akinek az első részt is köszönhetjük.

Sajnos azonban a Marvel királya, Chadwick Boseman tragikus halála megrázta a készítőket és a rajongókat, és sokáig nem lehetett tudni, hogy milyen sors vár a második részre, amit a stúdió még tavaly nyáron jelentett be. Hiába kérdezték a Fekete Párduc sorsáról a készítőket, csak mélyen gyászoltak a családdal, gondolni sem akartak a munkára. Letitia Wright múltkor úgy fogalmazott, hogy nagyon nehéz lesz Boseman nélkül elkészíteni a folytatást. A Disney és a Marvel Studios nem árult el semmit a folytatással kapcsolatban, hogy mi tévők lesznek, elhalasztják a filmet vagy átírják a történtet, mindössze annyit árult el a vezető producer, hogy még mindig próbálják feldolgozni a történteket.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint a Marvel Studios elkezdte kitalálni a történetet, amit hamarosan filmre is szeretnének vinni. A jelentés szerint a Fekete Párduc 2. forgatását eredetileg jövő év márciusában szerették volna elkezdeni, de csak 2021 júliusában tudják bekapcsolni a kamerákat a Georgia államban található atlantai stúdióban. Állítólag hat hónapig tart a forgatás, ami azt jelenti, hogy 2021 év végére elkészülnek a munkálatokkal, vagyis jóval a 2022. május 6-ára kitűzött bemutató előtt. Ha minden flottul megy, akkor még tartani tudják magukat a kitűzött célhoz, de ehhez mindennek elsőre sikerülnie kell.

A Marvel Studios korábban megerősítette, hogy nem fogják digitálisan életre kelteni T’Challa királyt a filmvásznon. Letitia Wright már utalt rá, hogy ő lehet majd a következő Fekete Párduc. A lap is azt állítja, hogy Shuri sokkal fontosabb szerepet kap a folytatásban, ő lehet majd Vakanda új vezetője, ahogy láttunk erre példát a képregényekben is. A hírek szerint a folytatásban a Narcos: Mexico sztárja, Tenoch Huerta tárgyalásba kezdett a folytatás főgonoszát érintő szerepről, de nem tudni, hogy kit kelthet életre majd. A gonosznak pletykálták már Namort, de Victor Von Doom neve is előkerült már, ami már csak azért is lehet érdekes, mert ő a Fantasztikus Négyes egyik legnagyobb ellenfele.

Tenoch Huerta
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Sólyomszem
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még...

Marvel 1943: Rise of Hydra
Játékok

Bemutatkozott a Marvel 1943: Rise of Hydra videójáték

Amerika Kapitány és Fekete Párduc második világháborús kalandja 2025-ben érkezik.