Főoldal Filmek A Marvel Kapitány előtt Brie Larson két másik Marvel-film meghallgatására is elment
Filmek

A Marvel Kapitány előtt Brie Larson két másik Marvel-film meghallgatására is elment

Brie Larsont több Marvel-filmnél is meghallgatták.

499
Brie Larson

A Marvel Kapitány főszereplőjét alakító Brie Larson még nyáron felfedte, miután július elején saját YouTube-csatornát indított, hogy bizony a Disney érában készült Star Wars-filmek meghallgatására is elment. Előbb úgy tűnt, hogy csak a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történetről beszél, majd egy későbbi videójában megerősítette, valójában az összes filmre behívták, de nem kapta meg a főszerepeket.

A múltkori videó olyan népszerűségnek örvendett, hogy a színésznő legújabb videójában folytatta, milyen más alkotásokat nem kapott még karrierje elején. Így derült fény arra is, hogy a messzi-messzi galaxis mellett a Disney más alkotásainál is szerette volna kipróbálni magát, azonban sokáig nem jött össze semmi. Például a Vasember 2. és Thor meghallgatásaira is elment, de itt sem kapott szerepet, végül azonban megkapta a hőn áhított szerepet, őt választották ki Carol Danvers megformálójára, azaz Marvel Kapitánynak.

Ebből a videóból most nem derült ki, hogy a Vasember 2. és a Thor esetében melyik szerepre hallgatták meg, de csak ismételni tudjuk magunkat, a sors akarta így, hogy idővel egy sokkal nagyobb szerepet kapjon. Kevin Feige és a Marvel Studios erősen számol a női karakterekkel a jövőben, és az egyik új vezető karakter Marvel Kapitány lesz.

A stúdió egy éve beszélt először a folytatásról, majd év elején megerősítették, hogy készül a Marvel Kapitány 2. rész, ami az első résszel ellentétben nem a múltban, hanem a jelenben, vagyis a Bosszúállók: Végjáték után fog játszódni. Rendezőnek a Kampókéz direktorát, Nia DaCostát igazolták.

A tervek szerint a második részt 2022. július 8-án mutatják majd be.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események