Wide Screen
Image default
BRÉKING Kritikák

KRITIKA: Marvel Kapitány

Bemutatták a Marvel Moziverzum első önálló női szuperhősfilmjét, a Marvel Kapitányt, mi pedig teljesen elaléltunk a látottaktól.

A Marvel Studios elnöke, Kevin Feige még a 2016-os San Diego-i Comic-Conon jelentette be, hogy Marvel Kapitány is szerepet kap a Marvel Moziverzumban, akit a bájos Brie Larson színésznő fog életre kelteni. Akkor még nem sokat tudtunk a filmről, hogy mikor fog játszódni, mely karakterek szerepelnek majd benne – eltekintve a Skrulloktól -, és eredettörténetet kap-e a Marvel képregények egyik legerősebb hőse. Azóta már kiderült, hogy Carol Danvers első mozifilmje az alapokról építkezik, tehát a Marvel Kapitányban azt láthatjuk, ahogy hős születik a légierő egykori vadászpilótájától, ami ugyan picit eltér a képregényekétől, de csak annyira, hogy megállja helyét a filmvásznon, és felvezesse ezt a páratlan erővel bíró szuperhőst.

A Marvel Kapitány cselekménye 1995-ben játszódik, amikor Carol Danvers visszatér a Földre, hogy válaszokat kapjon a folyamatosan gyötrő kérdéseire, ki is ő valójában, honnan származik, mik azok az emlékek, amik rendszeresen bevillannak előtte. Útja során találkozik az akkor még tapasztalatlan, idegent korábban nem látott Nick Furyval (Samuel L. Jackson), aki kissé kérkedve fogadja az űrből jött lány meséjét, de rövidesen ráébred az igazságra, hogy nem vagyunk egyedül, Skrullok, Kree harcosok és még sok más idegen faj vesz körbe bennünket, és a mese, amivel eddig altattak, lehet hogy hazugság volt…

A Marvel Kapitány főszerepét mintha Brie Larsonra öntötték volna, a színésznő az első percektől sziporkázik a szerepében. Az előzetesekben és a posztereken kissé mogorva képet festő karakter beszólásaival, nem hétköznapi humorával azonnal belopta magát a szívünkbe, és teljes történeten átívelő karakterfejlődést tapasztalhatunk, ahogy valóra válik álma, vadászpilóta lesz, egy baleset következtében Kree harcost nevelnek belőle, végezetül pedig a Marvel Moziverzum legerősebb hőse válik belőle egy szempillantás alatt. Talán éppen ezért vártak egy évtizedet Marvel Kapitány bemutatására, hiszen egy ilyen erős hőshöz méltó ellenfélre is szükség van, s Thanosban kiváló ellenlábasra találhat a Bosszúállók: Végjátékban.

Nick Furynak (Samuel L. Jackson) jól állt a 25 évvel fiatalabb szerep, a kissé tapasztalatlan ügynök, aki elsőre semmit sem akar elhinni, már majdnem otthagyta az egész S.H.I.E.L.D. bandát, mikor találkozik az alakváltó Skrullokkal és Marvel Kapitánnyal. A kémia már Carol Danvers és Fury első találkozásukkor működik, és a Marvel egyik, hanem a legjobb párosát látjuk, azonban a legszórakoztatóbb részekkel alighanem még a barátkozásuk elején találkozunk, mert később Fury és Goose párosa egyértelműen ellopja a showt. A Marveltől az évek alatt megszokhattuk, hogy nagy üggyel és alapossággal válogatja ki a színészeket, akik ezután több részen átívelő történetben játsszák a képregények ismert szereplőit, így az ügyeletes hollywoodi főgonosz szerepe ismét Ben Mendelsohn színészre esett, aki Talost, a Skrullok vezetőjét játssza. A Zsivány Egyes óta tudjuk, hogy ebben a szerepben Mendelsohn verhetetlen, de a Marvel egy kis csavart is vitt a történetbe, de Mendelsohn ezt is hibátlanul alakította.

A látvány magáért beszélt, kár is erről hosszasan beszélni, hiszen a Marvel Studios a lehető legjobbat sajtolta ki a vizuális-effektekből. Az akciójelenetek látványosak, jól mutat a mozivásznon, ahogy Marvel Kapitány a harc hevében félelmetes lángoló külsőben aprítja miszlikbe az ellenséget, megszámolni sem bírtuk, hogy hány utalást kaptunk a ’90-es évek hangulatára, kezdve a tárgyi és hangi morzsáktól, egyszóval jó érzés volt elszakadni a modern kortól, s kicsit visszamenni a múltba, hogy nosztalgiázzunk a mára elavult dolgokon.

Anna Boden és Ryan Fleck társrendező magabiztosan ült a rendezői székben, bár azt el kell mondanunk, hogy a Marvel Kapitányra is erősen rányomták a női rendező bélyegét, tehát a korábbi Marvel-filmekkel eltekintve, itt tapasztalható egy aprócska finomság, amikre csak egy nő tud odafigyelni. Spoilerektől szeretnénk távol maradni, ám egy ilyen pompás felvezető után Russoéknak könnyű dolga volt Marvel Kapitánnyal.

VÉGSZÓ

Jobb felvezetőt nem is kaphatott volna Marvel Kapitány, mint amit Anna Boden és Ryan Fleck elmesélt a Marvel első női önálló szuperhősfilmben. Karakterek között működött a kémia, látványos volt, a főhős sajátos stílusán legalább annyira jót nevettünk, mint a Thor: Ragnarök viccein, Thanos pedig kezdhet pakolni, mert ha Mavel Kapitány megérkezik a Bosszúállókhoz, akkor ez a szuperhős egy szempillantás alatt átírja a Marvel Moziverzum jövőjét.

8.7

Történet

8.5/10

Színészek

9.0/10

Rendezés

8.5/10

Hangulat

9.0/10

Látvány

8.5/10

PRO

  • Brie Larson sziporkázó játéka
  • Nick Fury és Marvel Kapitány párosa
  • Szenzációs bemutatkozás

KONTRA

  • Tovább sújt a főellenség átka a Marvel Moziverzumban

Még több a témában...

Kevin Feige elárulta, hogy a Pókember: Idegenben a Marvel Moziverzum melyik fázisában játszódik

Kévés Bence Mihály

A Marvel Studios már a Fantasztikus Négyes gonoszait, Galactus és Tyrant szereplését készíti elő?

Kévés Bence Mihály

KRITIKA: Vasember 2.

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább