Történetünk egy messzi-messzi galaxisban játszódik. Hát akkor lássuk, a spoilermentes beszámolónkat az első spin-offról.
Kevés olyan film van a világom, melyről ne hallott volna már mindenki, és a Star Wars pont ebbe a szűk körbe tartozik. Kicsik és nagyok egyaránt skandálják a Birodalmi indulót, kívülről fújják az eredeti trilógiákban elhangzott monológokat – “Szeretlek. Tudom.” -, de a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet mégis a franchise első olyan filmje, mely nem is picit, hanem nagyon kilóg a sorból. Ahogy a korábbi filmek középpontjában mindig a Sith-ek és a jedik álltak, addig itt a „halandó” emberek döntésein, és cselekedetein múlik minden a galaxisban. A tavaly bemutatott Star Wars: Az ébredő Erő hetedik résszel lényegében hiába kaptunk új trilógiát, a történet alapelemei, mind-mind ismerősek voltak, sokan a Star Wars: Egy új remény újrajátszását látták J.J. Abrams filmjében, emiatt heves vitákat is váltott ki a film a rajongók körében, volt aki örült ennek, volt aki a Disney hasznát látta csak benne – rajongói szemmel az Episode VII ki merjük jelenteni, hogy tökéletes volt, nem adott túl sok új elemet, de mégis olyan megoldásokat, figurákat, karaktereket mutatott be, amiért mindenki odáig volt. Gareth Edwards Abrams-en is túltett, mert filmje a Lázadók legtöbbet beszélt tettét dolgozza fel: miként sikerült ellopni a Halálcsillag tervrajzát.
A Zsivány Egyesben nem láthatunk véres fénykard-jeleneteket, de még igazán az Erő képviselőivel, a jedikkel vagy a Sith-kel sem találkozhatunk, mindössze egy sereg mindenre elszánt, bátor és hős Lázadó csoporttal, akik az életüket teszik fel, csakhogy akciójuk – korábban a rendező elmondta, hogy a filmcímnek több jelentése is lesz – sikerrel járjon, és a Zsivány Egyes hívójellel ellátott osztag hős tetteket hajtson végre, és reményt hozzon a galaxisba. Nincs veszve semmi sem, még lerombolhatják a Birodalmat. George Lucas idején sokan felszólaltak, hogy a filmjei nem is a közönségnek készültek, hanem a rendező magát szerette volna megajándékozni Star Wars-szal, amit be kell ismernünk, hogy pontosan így volt, de valamiért mégis szerettük Lucas filmjeit, egyediek voltak, ha jó karaktert láttunk benne, akkor azért emlékeztünk rá, ha negatív élményben volt részünk, akkor pedig azért. Edwards valami ilyesmit szeretett volna itt is elérni, törekedett arra, hogy filmje tökéletesen önállósodjon, és olyan történettel és helyszínekkel bírjon, melyekre eddig még nem volt alkalom.
A fő szágában mesés és veszélyes helyszíneket láttunk már, de annyi új helyszínt és kalandot, mint amit a Zsivány Egyesben, még nem láttunk. Tényleg minden területen járunk a filmben, a sivatagos tájaktól kezdve, a lávás, esős, valamint paradicsomi tengerpartos területig, mindent bejárnak a Lázadok, csakhogy megkaparintsák a tervrajzokat. Talán a fele is elég lett volna arra, hogy elhiggyük mindazt, amit a vásznon láttunk, így annyira sok, hogy nem tudtuk igazán kiélvezni egyik bolygó szépségét sem, nagy kár érte… A Star Wars filmekben eddig tengerpart még nem kapott helyett, de Edwards megmerte lépni ezt is, és beletett egy olyan kulcsfontosságú helyszínt, mint a Scarif, mely szó szerint roppant fontos, mind a Birodalomnak, mind pedig a Lázadók seregének.
Annyi szó esett már a Lázadók seregéről, az igazi zsiványokról, akik csapatként elkövetnek mindent a filmben, holott a film elejéig nem is ismerték egymást, kivéve egy-két személyt. És itt jön elő a film első igazi hibája, hogy a karakterek nem úgy mozognak, nem úgy beszélnek, nem úgy cselekednek egymással, mint azt korábban megszoktuk a Star Wars világában. Ott volt Finn és Rey, akik között az első perctől kezdve kialakult egy szoros barátság, Finn még a biztos halálba is követte volna Rey-t, de valamiért a Zsivány Egyesben a karakterek távolságtartóak, és közömbösek egymás iránt. Érződik, hogy a stúdió részéről miért is volt indokolt, s kellett elrendelni az újraforgatásokat nyáron, de még így is lett volna mit csiszolni a szereplők dialógusain, teljesen közönségesek a párbeszédek a filmben, pedig alapul napjaink legnagyobb színészei játsszák a kulcsfigurákat: Felicity Jones (Jyn Erso), Mads Mikkelsen (Jyn apja), Diego Luna (Cassian kapitány) és Alan Tudyk (K-2SO), kinek droidja egyből belopta magát a szívünkbe – Az ébredő Erőben BB-8 hatalmas siker volt, így számítani lehetett rá, hogy a következő filmekben is lesznek hasonlóan erős karakterek, és így történt a Zsivány Egyessel is. Itt K-2SO egy átprogramozott Birodalmi droid, nem csak Lázadónak szeretné mutatni magát, hanem azzá is válik a filmben.
Jones tökéletes Lázadót alakít a vásznon, ha kell akkor érző, ha pedig háborúról van szó, akkor belead mindent, elszánt, és vakmerő, pont azt mutatja, mint aki mérhetetlenül utálja a Birodalmat. Diego Luna, Wen Jiang, Forest Whitaker, Riz Ahmed és Mads Mikkelsen mind nagy nevek, de a filmben tőlük nem látunk semmi extrát. Bocsánat, lehetőségük sincs arra, hogy bizonyítsák, miért ők napjaink legnagyobb csillagai, mert vagy a rendező, vagy a forgatókönyv, vagy egyszerűen csak a vágás lett olyan, hogy a színészi játékok elvarratlanok olykor, mintha nem lenne lezárása egy-egy résznek. Abba bele se merünk gondolni, hogy hány változtatáson esett a film, mire moziba került, mik lehettek benne eredetileg, mit vettek ki – azt igen, hogy az előzetesekben mutatott sceenek közöl néhányat nemes egyszerűséggel kukázták. A törlést legalább nem látjuk a filmben, de azt igen, hogy egyes szereplők mennyire megválaszolatlan döntések következtében kerültek a felkelők csapatába.
Az előzetesekből sejtettük, hogy Ben Mendelsohn által játszott Krennic igazgatóról sokat fognak szólni a cikkek, ő egy kulcsfigurája lesz a szálnak, és nem tévedtünk. A film igazi mozgatórugója Krennic igazgató, ő ott van mindenütt, és ő az egyetlen, aki teljes átéléssel játssza a szerepét, s rettegésben tartja a Birodalmat. Félelmetes alakról beszélünk, ha úgy támad kedve, még Darth Vader-t is kimosolyogja.
Mint ahogy mondtuk korábban, rajongói filmekkel találkozhatunk a következő években, így a sok CGI-effekteket amennyire csak tudják, de hanyagolni fogják. Abrams után Edwards is törekedett arra, hogy minden valósághű legyen, szabadban forgassanak, építsenek meg mindent, ha robbanás történik, hát robbanjon fel valami. Az Episode VII rendkívül magasra tette a mércét, sokat vártunk a filmtől, vártuk, hogy miben tud még annál is feljebb lépni, és egy valamiben sikerült: az űrjelenetek. A Sith-ek bosszújában látott rombolós rész pazar kis élmény volt, de nem ér fel azzal, amivel itt találjuk szemben magunkat, egyszerűen látványosra és zseniálisra sikerültek: ahogy kilépnek az űr sötétjéből a csillagrombolók, a Halálcsillag megvilágításai, a feje tetejére állított Halálcsillag, és a Tie-vadászok és X-Wingek harca a rombolók martalékában…
Ahogy a Lázadók egyes embereit, úgy a rendezőt sem járta át az Erő, és nem mutatja meg neki a helyes utat. A filmet inkább írhatjuk egy háborús kategóriába, mint egy Star Wars-éba, már érthető, hogy a Disney-nek miért nem nyerte el első tetszését, s kérték fel Tony Gilroy-t, hogy az újraforgatások alatt felügyelje, és segítse Gareth Edwards rendezőt. A jelenetek átvezetői, a zenei aláfestések – nagyon, de nagyon érződik, hogy nem az a John Williams szerezte a zenét, akinek zenéitől kiráz a hideg – elmaradnak és nem váltanak ki akkora érzelmeket. Tudjuk, hogy a befejezést teljes egészében újra kellett forgatni, de talán megérte, mert ennél jobb befejezést keresve sem találhattak volna.
VÉGSZÓ
Ismételni szeretném magunkat, miszerint a filmet nem járja át annyira az Erő, mint a korábbi Star Wars-filmeket, de még így is nagyon erős. A történet csak akkor lett volna hibátlan, ha az egyes részeket/karaktereket jobban is kidolgozták volna, s a főszereplők szóhoz jutottak volna a filmben – ilyen formában eléggé kidolgozatlan a szkript -, de azok a cameok, úristen, hát mivel találjátok majd szemben magatokat az utolsó percekben! Az Erő legyen veletek!
1 Hozzászólás