Főoldal Sorozatok Kiderült, hány részből fog állni a The Last of Us című sorozatadaptáció első évada
Sorozatok

Kiderült, hány részből fog állni a The Last of Us című sorozatadaptáció első évada

És öt különböző rendezőtől érkezik az első évad.

377
The Last of Us

A múlt héten tudtuk meg, hogy elkezdődött a munka, amiről kaptunk egy csoportképet Gabriel Lunától. A sorozatot jelenleg Kanadában forgatják, és a Culture Drave megosztotta most, hogy hány részt fog tartalmazni a The Last of Us című sorozat. Az információt még Craig Mazin író és producer a Scriptnotes podcast műsorában árulta el nem olyan rég, s a műsor fő témája mi más is lehetett volna, minthogy megvitassák a készülő sorozat első évadát, és azon belül is, hány részen keresztül követhetjük majd Ellie és Joel kalandját a poszt-apokaliptikus világban.

A műsor alatt Mazin elárulta, hogy összesen öt különböző rendezőjük van a feladatra, s az első évad 10 epizódból fog állni. A sorozat készítője azt is megemlítette, hogy a párosítások is megvannak már az egyes epizódokhoz, hogy a rendezők melyik operatőrrel fognak dolgozni, noha ezekről a párosításokra már nem tért ki. Korábban már olvashattunk arról, hogy Ali Abbasi, Kantemir Balagov és Jasmila Zbanic áll a kamera mögé, s ők fogják fényképzeni a Naughty Dog díjnyertes videojátékának az adaptációját.

Év elején már kaptuk a hírt, hogy Az Úr sötét anyagai és a Trónok harca című sorozatokból ismerős Bella Ramsey kapta Ellie szerepét, míg a The Mandalorian sztárja, Pedro Pascal kapta Joel szerepét. Majd később az is kiderült, hogy Terminátor: Sötét végzet sztárja, Gabriel Luna fogja megformálni Joel testvérét, Tommyt a sorozatban, valamint Merle Dandridge fogja majd életre kelteni a Marlene-t. A sorozatban Marlene a Tűzbogarak (Fireflies) vezetője, egy milíciacsoport, amely a katonai elnyomás ellen harcol, és ellenszert keres a vírus ellen.

The Last of Us

The Last of Us egy poszt-apokaliptikus világban játszódó videojáték. Két karakter kapcsolatára építették fel a teljes sztorit, a csempész Joel és a tizennégy éves Ellie barátságára. Ellie-ről később kiderült, hogy ő lehet a kulcs, hogy megfékezzék a halálos világjárványt, merthogy Ellie immúnis volt a fertőzésre. Joel-t felbérelték, hogy kicsempéssze Ellie-t a karantén zónából, miközben Joel rádöbbent, hogy a tinédzser lányhoz legalább annyira ragaszkodik, mint Ellie hozzá, így a túlélés reményében nekivágtak átszelni az Egyesült Államok vad és halálos államait. Az HBO adaptációja az első játék eseményeit fogja feldolgozni, a második rész eseményeit levegőben hagyják, ami jó alapja lehet majd a folytatásnak. A készítők ígérik, hogy hűek maradnak a történethez, illetve Ellie egyik legfontosabb tulajdonsága is szerepet kap majd a képernyőn.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Havas Jon
Sorozatok

Kit Harington megerősítette, hogy polcra került Havas Jon saját sorozata

Egyhamar nem lesz semmi a spinoff-sorozatból Hava Jonnal a főszerepben.

Naughty Dog
PlayStation

Min dolgozik a Naughty Dog?

Vajon új The Last of Us, Uncharted vagy valami teljesen új készülhet?