A mozitulajdonosok szerint a Disney magára vethet, amiért a Fekete Özvegy összeomlott a jegypénztáraknál
Egy héttel a premier után hatalmasat zuhant az érdeklődés.
Írta
Kevin Feige válaszolt azokra a kérdésekre, hogy Yelena Belova elporladt-e Thanos csettintésétől, és visszatér-e a Vörös Őr
Egy kérdésre már választ kaptunk az új Özveggyel kapcsolatban.
Írta
Egyszerre túlzó és nagyszerű a Jurassic Park III. kivágott koncepciós terve, ahogy egy raptor motorra pattan
Ezzel a hatásvadász jelenettel talán jobb értékelést kapott volna a film.
Írta
Winston Duke megerősítette, hogy M’Baku visszatér a Fekete Párduc: Vakanda légy áldott című folytatásban
A Fekete Párduc egykori ellenfele is visszatér.
Írta
Többen is versenyben vannak Barbara Gordon szerepére az HBO Max készülő Batgirl című filmjében
Még nem döntöttek, hogy ki lesz Batgirl.
Írta
Bassam Tariq rendező a Marvel Studios kiszemeltje a Mahershala Ali főszereplésével érkező új Penge-filmre
Végre megvan az új Penge rendezője.
Írta
Több millió dollárjába fáj az HBO-nak a The Last of Us egyes részeit leforgatni
A forgatásra pedig már a héten kerül sor.
Írta
Összecsapott a Space Jam – Új kezdet és a Fekete Özvegy a mozik jegypénztárainál
Nem várt eredménnyel zárt múlt héten a box office.
Írta
Obi-Wan Kenobi: A pletykák szerint megvan, hogy ki játssza a fiatal Leia hercegnőt, és állítólag Sung Kang is komoly szerepet kap
Az Inkvizítorok mellett a fiatal Leiával is találkozhatunk a képernyőn.
Írta
Több fotó is kiszivárgott a The Flash forgatásáról, köztük a ’89-es Batmobile, egy barlang, Supergirl és Barry Allen is látható rajtuk
Előkerült Batman klasszikus verdája is.
Írta
Csatlakozz Discord szerverünkhöz még ma!
Ne maradj le híreinkről és nyereményjátékainkról
Csatlakozás


Minyonok és szörnyek (2026) • (12) • amerikai animációs családi vígjáték, 90 perc – Bemutató ideje: július 1.













