Xbox Series X

Új előzetesen a Scarlet Nexus

Jelen generációra is érkezik a jövőbeli darálás.

A Cris Tales egy szerelmeslevél a klasszikus jrpg-k kedvelőinek

Időmanipulálás és egyéb finomságok.

Pletyka erősít rá, hogy miért nem jön jelen generációra is a Resident Evil Village

Egyszerűen kevés volt már a teljesítmény, amit a jelenlegi generációból ki tudtak sajtolni.

Így festhet egymás mellett a PlayStation 5 és az Xbox Series X

Mekkorák lesznek az új generációs konzolok?

Írta

A Capcom bemutatta a túlélő horror következő generációját

Ethan és Chris is visszatérnek az új Resident Evilben.

Kilenc percen át nézhető az Observer: System Redux

Szebb, sötétebb, ijesztőbb.

Havi rendszerességű műsorban mutatkoznak be az Outriders részletei

Így semmiről sem maradunk le a játék kapcsán.

Mi főztek ki a Microsoft boszorkánykonyhájában? Ezek az Xbox külsős nextgen játékai

Majd egy órán át mutogatta a Microsoft hogy milyen játékokat adnak ki partnereik az…

Írta

Hamarosan nextgen játékbemutatót tart a Microsoft

Jövő héten megláthatjuk az Xbox Series X-re érkező első gameplay anyagokat.

Írta

Bemutatkozott az Assassin’s Creed Valhalla

A Ubisoft húzócímének új epizódja ősszel jön a jelenlegi és következő generációkra egyaránt.

Írta
Csatlakozz Discord szerverünkhöz még ma!
Ne maradj le híreinkről és nyereményjátékainkról
×