Wide Screen
Image default
BRÉKING Kritikák

KRITIKA: Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása)

Idén nem csak a Marvel-stúdió indult el új irányba a szuperhős-univerzumával, hanem a DC/Warner páros is ismeretlen vizekre evez. Igazából utóbbi már tavaly elkezdte a vadonatúj vonalat, nem kis sikerrel: a Shazam! egy egészen érdekes, végtelenségig szórakoztató mozi volt, mely nem nagyon törődött azzal, melyik univerzumba tartozik, de azért mégiscsak bólintott egyet-egyet, amikor szükség volt rá – az októberi Jokert pedig ugyebár senkinek sem kell bemutatni. Leginkább az utóbbinál vehető észre az a tendencia, amellyel a stúdió sokkal inkább szeretné lazítani az összekötött világ ötletét, és saját, markánsan eltérő történetek elmesélésével haladnak tovább. Ez mindannyiunknak a javára válik, ugyanis így olyan alkotások születnek, mint a két tavalyi mozi, vagy most a Ragadozó madarak

Ragadozó madarak

Szükség volt erre a váltásra, ugyanis nem működhet minden mindenkinek ugyanúgy, ahogyan a Marvelnek. Bizonyos szempontból már náluk is észrevehető, hogy sokszor mennyire korlátolttá tehet egy-egy mozit a mindenáron univerzumra való törekvés. Az egyes epizódok pontosan azok maradnak: epizódok, amik nem szolgálnak mást, minthogy továbblendítsék a nagy, átívelő történetet. Vannak jobb és rosszabb példák: a Fekete Párduc önmagában is helytáll, és kivívta magának méltó helyét a popkultúrában, míg a Pókember: Idegenben, bár élvezetes, mégis inkább megmaradt egy kis epilógusnak a Végjáték után.

Sokfélét lehet írni a Ragadozó madarakról, de azt biztosan nem lehet rá mondani, hogy unalmas, vagy átlagos. Igazából itt és most mutatkozik meg a legjobban az, hogy csak egy kicsit másfajta háttérrel rendelkező, női rendező milyen szintű energiával és izgalmas látásmóddal tud megáldani egy mozit. A Dead Pigs-et is jegyző Cathy Yen ugyanis elképesztően szórakoztató, bombasztikus mozit hozott tető alá, mely nagyon is jó irányba rugdossa a DC-univerzumot: már ha ezek után lehet klasszikus értelemben vett univerzumról szó. A Ragadozó madarak ugyanis kizárólagosan a saját filmje, és úgy, ahogyan elődei, ez sem törődik annyira a fontos kapcsolatokkal, mindazonáltal azzal sem igyekszik, hogy elrejtse a nyilvánvaló kapcsolatát az Öngyilkos osztaggal. Nem, itt nincs helyreállítás, a mozi büszkén vállalja magát annak, ami.

Ragadozó madarak

A mű középpontjában Harley Quinn áll – s bár az összes többi “madár” meghagyja a nyomát a mozin -, saját egyedi karakterével és történetével, azért, ahogyan az Öngyilkos osztag esetében, itt mégiscsak Harley a főszereplő. Ez az ő története, az ő emancipálódásának regéje, ahogyan azt a cím is jelzi. Margot Robbie ezúttal még inkább lubickol a történetben, amin érződik, hogy most jóval nagyobb szabadságot és beleszólást kapott, mint korábban. Az általa és Yen által összehozott figura nem pusztán egy klasszikus, “erős női karakter” – nem önmagáért az, ami. Harley esendő, sőt, sok esetben totál őrült, mégis megvan benne mindaz, ami minket is emberré tesz. Yen kezei alatt nem csak egy férfi tekinteten keresztül bámult, forrónadrágban (ami már majdnem alsónemű) mászkáló “vágy tárgya”, hanem az, ami igazából a férfi karaktereknek már évtizedek óta igazságtalanul alanyi jogon járt: hogy önmaga története legyen, függetlenül minden mástól. Bámulatos, hogy csak egy apró nézőpontváltással mennyi mindent lehet elérni. A film tehát nem hazudik, valóban annak lehetünk tanúi, ahogyan Harley megszabadul Jokertől, szó szerint és átvitt értelemben is véve. Formailag és tartalmilag Margot Robbie mozijáról van szó.

A mű stílusában is igyekszik új vizekre evezni, még akkor is, ha sokszor már bevált eszközöket alkalmaz egy egészen új, kísérleti recept kikeverésének céljából. Sokszor átlépünk a negyedik falon, és a kissé őrült, hiperaktív stílus az alkotás minden aspektusára jellemző: legfőképpen a Fekete Maszkot alakító Ewan McGregorra, aki briliáns a szerepében, és láthatóan élvezi. Jó lett volna, ha kicsit többet látunk belőle, annyira illett hozzá a szerep – a megformálása pedig, akárcsak a többieké, egészen egyedi és maradandó. Látható, hogy az alkotók szinte semmilyen szempontból nem voltak kontrollálva, és majdnem teljes szabadságot kaptak.

A legmagasabb korhatár-besorolás sem lett elpazarolva, ami leginkább az akciójelenetekben, és az általános csúnya beszédben ütközik ki leginkább. Míg az utóbbitól tudjuk, mit várjunk, addig az előbbi igazán említésre méltó: talán az egyik leginkább kidolgozott DC-mozi ebből a szempontból. Már-már hisztérikusan élvezetes, durva, mégis kontrollált, realista, súlyos akciójelenetekről van szó, amik nem csak azt szolgálják, hogy kitöltsék a sztori fennmaradó részeit. Öröm nézni minden ilyen szekvenciát, különösen akkor, amikor Harley és társai vesznek részt benne. Ahogyan már említettem, bár nem lesz akkora jelentőségük, mint Robbie-nak, mégis megkapták arra az esélyt, hogy valódi karakterek legyenek. Nagyon remélem, hogy még viszontlátjuk ezeket a figurákat (kiváltképp Fekete Kanárit), mert sikerült újfent hiteles, izgalmas mellékszereplőket alkotniuk. A csapat közti kémia eszméletlenül jól működik.

Ragadozó madarak

A pozitívumok mellett persze el tudom képzelni, hogy nem fog mindenkinek tetszeni a film bátor, harsány stílusa, és persze az, ahogyan egyes klasszikus karaktereket gondoltak újra: emlékezzünk csak vissza az Öngyilkos osztagra, ahol egy-egy újabb iteráció kicsapta a biztosítékot sokaknál. Aki viszont nyitott az újdonságokra, és már unja a szokásos banánt, az nem fog csalódni. Azt is érdemes még megemlíteni, hogy az őrületes tempó mellett a történet sokszor nem áll össze, és a film megmarad inkább egy erős karaktermozinak. Persze amikor a narratíva beindul, akkor sem mondhatjuk, hogy képes megszabadulni a szokásos panelektől és csapdáktól, amik egy ilyen filmre várnak. Ebből a szempontból azért vártunk volna némi bátorságot: de ez nem a Joker, és még mindig klasszikus értelemben vett szuperhősmoziról van szó, akármennyire is legyen az ennyire bátor és egyedi.

VÉGSZÓ

Mindezek mellett a Ragadozó madarak újfent bebizonyította, hogy oltári baromság az, hogy egy női rendező és egy csapat női karakter nem képes elvinni a hátán egy filmet, sőt. Pontosan erre a vérfrissítésre van szükségünk, és nagyon remélem, hogy még nagyon sok ilyen filmet kapunk a jövőben. Ha nem is tökéletes, a szándék és az irány mindenképp becsülendő: és persze kaptunk egy filmet, amin a többség eszméletlenül jól fog szórakozni. A maradék pedig várhatja az újabb kiruccanást. De ha eddig ez még nem volt egyértelmű, jó úton van a DC.

Még több a témában...

James Gunn rendezőnek legalább másik két DC mozira van ötlete

Kévés Bence Mihály

Margot Robbie-val és Christian Bale-lel jön David O.Russell új filmje

Vigh Martin

[Box Office-figyelő] 2020/7. hét: A Sonic megdöntötte a videójáték adaptációk rekordját

Tóth Bálint

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat

Kövess minket a Facebookon