Főoldal Filmek J.K. Simmons elárulta, hogy már J. Jonah Jameson következő jelenetét is leforgatták
Filmek

J.K. Simmons elárulta, hogy már J. Jonah Jameson következő jelenetét is leforgatták

Megzavarjuk adásunkat egy fontos bejelentéssel!

487
J. Jonah Jameson

Alighanem a Marvel Moziverzum egyik legnagyobb meglepetését sikerült összehozni a Pókember: Idegenben stáblista utáni jelenetében, amikor Peter Parker személyazonosságát leleplezték, s mindezt nem más tette, mint a Hírharsona vezetője, az a J.J. Jameson. A figurával legutóbb még a 2000-es évek elején találkoztunk, a Sam Raimi rendezőtől a Pókember-trilógiában. J.K. Simmons immáron elmondhatja magáról, hogy két egymástól független univerzumban is eljátszhatta J. Jonah Jameson figurát.

A színész még 2017-ben fogalmazott úgy, hogy nagyon szívesen eljátszaná újra régi szerepét a Marvelnél vagy a Sonynál. Végül valóra vált álma, merthogy a Sony Pictures és a Marvel Studios közös rendezésű Pókember-folytatásában tette mindazt. Majd ezt követően néhány hónappal ezelőtt már úgy fogalmazott, hogy több Pókember-filmre szóló szerződése van, vagyis nem egyszeri alkalom volt Mr. Jameson a Marvel Moziverzum berkein belül.

A múltkori beszélgetésben megerősítette szerepét a folytatásban, csak azt nem árulta el, hogy mikor látjuk legközelebb. Most azonban úgy fogalmazott SiriuXM műsorban, hogy következő jelenete már a dobozban van, vagyis rövidesen újra feltűnik majd a filmvásznon vagy a képernyőn?

Nos igen, [J. Jonah Jameson] szerepében rövidesen visszatérek, ez a válaszom. Van jövő J. Jonah Jameson számára néhány évnyi kihagyás után. Egy nagyon rövid megjelenést láttunk a karakteremtől mindazok, akik voltak elég bölcsek, s kivárták a Pókember: Idegenben stáblista utáni jelenetét. A pakliban van még egy JJJ megjelenés, és amit hallottam, hogy egy másikat is terveznek. Szóval remélhetőleg JJJ örökké velünk lesz.

J.K. Simmons

A következő Pókember-filmet még nem kezdték forgatni, szóval Simmons több mint valószínű, hogy nem erről beszélt. Ha találgatnunk kellene, akkor vagy a Venom: Let There Be Carnage vagy a Morbius filmekre gondolt. Simmons szerepe a Sony Pictures alkotásaiban remek alkalom lenne a két univerzum összekapcsolására is, hiszen régóta pletykálnak már valamiféle összefonódásról. Itt van most az alkalom. De más lehetőségek is számításba jöhetnek, például a Fekete Özvegy, az Örökkévalók és a Marvel Disney+ sorozatai, amik szintén kiemelt jelentőséggel bírnak a folytatásban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Marvel's Spider-Man 2
PlayStation

Marvel’s Spider-Man 2 teszt

Ezúttal két Pókemberrel szállhatunk harcba a gonosztevőkkel szemben.