Főoldal Filmek Forog a The Flash, és Andy Muschietti már meg is osztotta a film logóját
Filmek

Forog a The Flash, és Andy Muschietti már meg is osztotta a film logóját

Villámgyorsaságnak közel sem nevezhető, ahogy munkához láttak.

743
Flash

Szinte alig hisszük el, de annyi csúsztatás és mizériát követően végre munkába lendült a The Flash című film stábja. Tegnapi nappal az Egyesült Királyságban hivatalosan is kezdetét vette a forgatás, amiről Andy Muschietti rendező is beszámolt a közösségi médiában. A rendező bejelentette, hogy milyen címen fogják bemutatni az önálló alkotást, valamint a logót is megmutatta.

Egy rövid videóval jelezték a rajongóknak, hogy a nagy zűrzavarban elkezdődött a munka, amire több évet kellett várni. A videóból kiderült, hogy a film egyszerűen a The Flash címet kapta – ahogy a The Batman esetében is megfigyelhető ez a tendencia. Bár számítani lehetett, hogy ezt a filmcímet kapja az alkotás, mégis meglepő döntés, ugyanis ezzel a névvel fut a CW csatornán is a sorozat. Korábban a filmet Flashpoint néven is emlegették, ám úgy tűnik, hogy annak az eseménysorozatnak az adaptációja helyett egy teljesen újragondolt filmet dolgoztak ki. A logó és a cím mellett, még a főtéma kottájából is mutattak néhány hangot.

Azt már korábbról tudjuk, hogy két Batman is szerepet kap a filmben, Michael Keaton és Ben Affleck alakításában, valamint Muschietti közösségi oldalán jelentette be azt is, hogy a fiatal Sasha Calle színésznő Supergirl szerepében mutatkozik be. Néhány hete pedig tudjuk, hogy Barry Allen szerelmét, azt az Iris Westet alakító Kiersey Clemons is visszatér. Sajnos azonban Billy Crudup nem tudta vállalni szerepét, így újra kellett osztani a főhős apjának szerepét.

A sztorit nagy titok övezi, bár nyáron ledobták az atomot, amikor bejelentették, hogy Flash oldalán feltűnik majd két Batman is. Michael Keaton újra magára ölti Batman jelmezét 1989 után, illetve Ben Affleck is visszatér, aki amolyan támogató (mentor) szerepet tölt be a filmben.

A forgatókönyvön a Ragadozó madarakat is jegyző Christina Hodson dolgozik, a rendezői teendőket pedig Andy Muschietti kapta, miután több rendező is faképnél hagyta a projektet. Ezra Miller főszereplésével a filmet 2022. november 4-én szeretnék bemutatni a nagyérdeműnek.

Flash
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Joker 2
Filmek

Lady Gagát sokkolták a Joker: Kétszemélyes téboly negatív kritikái

Totális megsemmisülés, még Lady Gagát is meglepték a Joker 2. rossz kritikái.