Alien

Eddig nem látott koncepciós tervek az Alien 5.-ből Ripleyről, egy új királynőről és egy androidról

Sajnos egy halott projekt már az Alien 5.

A District 9 rendezője, Neill Blomkamp már megerősítette, hogy az Alien 5. nem fog elkészülni, miután a 20th Century Fox elkaszálta a projektet az Alien: Covenant csalódást keltő menetelése után. Az eddig bemutatott tervek alapján nagy kár érte, és hogy jobban fájjon szívünk az elkaszált projekt végett, újabb terveket osztottak meg belőle.

Neill Blomkamp rendező még 2015-ben jelentette be, hogy egy új Alien-filmen dolgozik, amiben visszatér a franchise ikonikus hősnője, Ellen Ripley hadnagy Sigourney Weaver alakításában. A későbbi terveken az is kiderült, hogy feltámasztották volna Hickset és Newtot A bolygó neve: Halál után. Erre úgy került volna sor, hogy az új rész figyelmen kívül hagyta volna a franchise későbbi részeit.

Sigourney Weaver többször is elmondta, hogy az új film méltóképpen búcsúztatta volna karakterét. Michael Biehn is igent mondott a felkérésre, hogy Hicks visszatérjen, ám mielőtt összejött a csapat és hivatalosan is elkezdődött volna a fejlesztés, a stúdió lefújta a próbálkozást. Egyesek szerint ebben Ridely Scott keze is benne volt, aki nem akarta kiadni kezében a franchiset, s inkább saját történetét szerette volna megfilmesíteni.

A film előzetesen az Alien: Red Harvest címet kapta, és valószínűleg már sohasem derül ki, hogy mi történt volna a főszereplőkkel. Más utat választottak a készítők, ami nagyon fájó a legújabb koncepciós tervek után. A korábbi tervek mellé most néhány új rajz jelent meg a James Cameron folytatásához. Az AvP Galaxy által megosztott terveken Ripleyt látjuk, de egy új androidot és egy Xenomorph királynőt is látunk.

A 20th Century Fox felvásárlásával úgy tűnt, hogy a Ragadozó és az Alien franchise is meghalt a Disney kezében, ám tavaly Scott megerősítette, hogy egy új filmen dolgozik, ami nem a Prometheus és az Alien: Covenant folytatása. Emellett pedig egy új Ragadozó-film is érkezni fog, egy Alien-sorozatról már nem is beszélve. Szóval a Disney nem engedi veszni ezeket a nagy múltú filmszériákat.

Total
12
Shares
Previous Article
Skarlát boszorkány

Elizabeth Olsen elárulta, hogy Wanda visszatér a hozzá illő akcentushoz a Doctor Strange folytatásban

Next Article

Leghamarabb jövőre érkezhet a God of War következő része

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!