Főoldal Filmek Befejeződött az Avatar 2. forgatása, és majdnem teljesen elkészültek az Avatar 3. résszel is
Filmek

Befejeződött az Avatar 2. forgatása, és majdnem teljesen elkészültek az Avatar 3. résszel is

Kész vagyunk visszatérni Pandorára.

860
Avatar
Forrás: 20th Century Studios

Több mint egy évtized telt el a nagysikerű Avatar bemutatója óta, amikor James Cameron mindenkit lenyűgözött a Pandora bolygó látványvilágával. A film csaknem tíz éven keresztül a legtöbb bruttó bevételt termelt alkotás volt, ám a Bosszúállók: Végjátéknak sikerült letaszítani az első helyről az Avatart, miután néhány millió dollárral ugyan, de sikerült túlszárnyalni Cameron alkotását.

Nagyon hosszú és rögös út áll az Avatar négy folytatása előtt, hiszen a 2009-es film folytatását eredetileg 2013-ban szerette volna bemutatni James Cameron, de különféle okok miatt hatszor kellett elhalasztani már a premiert. Legutóbb a 2021-es premiert csúsztatták 2022 decemberre a koronavírus-járvány miatt. A stáb nyár elején elsőként tért vissza Új-Zélandra forgatni, most pedig James Cameron megerősítette, hogy teljesen elkészültek az Avatar 2. filmezésével – írja a CinemaBlend.

Azon a napon, amikor leszállítottuk az Avatar 2. részt, rögtön elkezdtünk dolgozni az Avatar 3. befejezésén. Szóval ahol tartunk most, hogy ott vagyok Új-Zélandon és forgatunk. A fennmaradó élőszereplős jeleneteket filmezzük. Körülbelül 10% maradt a forgatásból. Teljes egészében elkészültünk az Avatar 2. részével, és mintegy 95%-kal kész vagyunk a harmadik résszel is.

James Cameron

Az Avatar forgatását még év elején kellett leállítani a COVID-19 miatt, ám az új-zélandi intézkedéseknek köszönhetően a stáb elsőként térhetett vissza a szigetországba, és nyár eleje óta már dolgoznak, amit Jon Landau producer többször is dokumentált közösségi oldalán. Megépítették az első film laboratóriumát, az új víz alatti járművek koncepciójáról is láttunk terveket, még Sigourney Weavert belevetették a medencébe, legutóbb pedig egy csatáról osztottak meg forgatási képet.

A folytatást szigorú titoktartás előzi meg, mindössze annyit tudni, hogy Jake Sully új családjáról szól majd a történet, miközben Pandora új területeit is feltérképezzük – köztük az óceánok mélyét. Landau úgy fogalmazott korábban, hogy a második részben Jake-nek és Neytiri-nek már családja lesz, kénytelenek elhagyni otthonukat, elmenni és felfedezni Pandora különböző régióit, beleértve egy kis időt eltöltve a vízen, a víz körül és a vízben.

Avatar
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események