Tomb Raider

Alicia Vikander elmondása szerint még nem kapott zöld utat a Tomb Raider 2., de bízik benne

Még mindig nem állt össze a forgatókönyv.

Csak nem tudják megtörni a videojátékokat sújtó hollywoodi átkot, még úgy sem, amikor a legnagyobb tehetségekkel felvértezve próbálnak feldolgozni egy videojátékot a szélesvásznon. Az elmúlt években több feldolgozást is kaptunk, közöttük néhány csalódást keltővel, de a 2018-as Tomb Raider azok ritka adaptációk egyike volt, ami nemcsak hogy jól sikerült, de még folytatást is kap.

Roar Uthaug rendezőtől Lara Croft eredettörténetét dolgozta fel, akit az Oscar-díjas színésznő, Alicia Vikander játszott. Sokan párhuzamot véltek felfedezni az Indiana Jones-filmek és a Tomb Raider között, eközben a kalandos történet izgalmas akciójeleneteket hozott, és Vikander főszereplésével még a karakter is szerethető volt, érzelmekből sem szenvedtünk hiányt Angelina Jolie alakítása után. Összességében egyben volt a film, kritikákban sem kapott rosszat, de mégis hiányzott belőle valami.

A Tomb Raider 275M dollárt termelt a kasszáknál, majd 2019-ben jött a bejelentés: készül a folytatás. Ben Wheatley direktorral tervezték mindezt véghez vinni, és 2021 tavaszán lett volna a premier. De a COVID közbeszólt, és időközben Wheatley is másik projektet kapott, ezzel pedig rövid időre megpecsételték Lara visszatérését. Év elején hallottunk legutóbb a projektről, amikor Misha Green bejelentkezett Wheatley helyére.

Greentől megtudtuk, hogy a Tomb Raider: Obsidian munkacím alatt készül a folytatás, de még nem állt össze a sztori, jelenleg is dolgozik a rajta. A Collider munkatársa beszélgetett a Vikanderrel, amikor hozzá szegezték a kérdést, hogy még mindig készül a Tomb Raider 2. vagy lemondtak a projektről.

A COVID előtt igent mondtam volna erre a kérdésre. És most azt hiszem, hogy még mindig igen a válaszom. Még nem kapott zöld utat, de már készül a forgatókönyv, és szerintem mindenki izgatott, és nagyon szeretnék újra Lara lenni.Alicia Vikander

Tomb Raider

A svéd színésznő hozzátette, hogy még nem olvasta a szkriptet, semmit abból, amin Green jelenleg is keményen dolgozik.

Ez nagyon friss. Tényleg most, amikor a világ összekapta magát és újra nekifutottak [a forgatókönyvnek]. Mishával az élen, aki jelenleg is dolgozik a forgatókönyvön. Szóval nagyon izgatott vagyok, hogy hamarosan valami kis szösszenetet olvashatok belőle.

A tervek szerint már bemutatták volna a filmet a mozikban, de a koronavírus-járvány miatt határozatlan időre elhalasztották. Misha Green jelenleg a Netflix gyártású The Mother utómunkájával van elfoglalva, valamint producerként dolgozik a következő filmeknél: a Cleapatra Jones és a The Gilded Ones.

Total
1
Shares
Previous Article
District 9

Az amerikai történelem egy témáját dolgozza fel a District 10

Next Article
Batgirl

Eldőlt, hogy a jelentkezők közül ki kapta Batgirl szerepét az HBO Max készülő új filmjében

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!