Főoldal Filmek Alicia Vikander nélkül már dolgoznak a Tomb Raider rebootján
Filmek

Alicia Vikander nélkül már dolgoznak a Tomb Raider rebootján

Készül az új Tomb Raider-film, ami reboot lesz.

373
Tomb Raider

Miután múlt héten az MGM stúdió elvesztette a Tomb Raider megfilmesítés jogait, az új tulajdonos nem várt sokáig, s gyorsan munkához is látott. Az MGM túl sokáig várt az Alicia Vikander főszereplésével készülő Tomb Raider folytatásával, és most már hivatalosan is készül a reboot, egy új Lara Crofttal.

A The Wrap árulta el, hogy az MGM elvesztette a Tomb Raider-franchise jogait. A videojáték-sorozat sikere alapján készült Lara Croft 2018-ban visszatért a filmvászonra egy reboottal, melynek főszereplője Alicia Vikanda volt. A stúdiónak azonban csak idén májusig volt ideje arra, hogy elkészítse a második részt belőle, és a tervek szertefoszlottak, miután a jogokat elvesztette. Szabályszerűen licitháború vette kezdetét az IP-ért a hollywoodi filmstúdiók között.

A portál megerősítette, hogy Vikanda már nem kötődik a filmhez, mivel a következő változat egy reboot lesz. Egyelőre sem színész, sem rendező nincs a projekthez csatolva, de a jogok visszakerültek a Crystal Dynamics videojáték-kiadóhoz, és a Graham King által vezetett GK Films mellett új otthont keresnek a filmes franchisenak.

A 2018-as Tomb Raider világszerte 275 millió dollárt hozott a kasszáknál, azonban kritikákban nem teljesített valami fényesen. A 2000-es években az Angelina Jolie főszereplésével készült két film hasonlóan gyengén teljesített, de együttesen 432 millió dollárt kasszírozott vele a Paramount Pictures akkor, tehát megvan benne a potencia, de nem a jelenlegi kivitelben.

Az MGM az elmúlt néhány évet azzal töltötte, hogy rendezőt találjon a filmhez, s a folytatás megvalósításán fáradozott miután Ben Wheatley távozott a projektből. Wheatley után a Lovecraft Country showrunnerje, Misha Green vette volna kézbe az irányítást, hogy megírja és dirigálja a munkát. De túlontúl elhúzódtak a munkák, s a stúdió addigra elvesztette a jogot, így már nem tudjuk meg, milyen lehetett volna a folytatás.

Az Embracer az év elején 300 millió dollárért felvásárolta a Crystal Dynamicsot, és egy negyedéves jelentésben megjegyezték, hogy a vállalat “nagy potenciált lát, nemcsak a folytatásokban, hanem a remake-ekben, remasterekben, spinoffokban, valamint a transzmediális projektekben” is a Tomb Raider számára.

Hamarosan megtudjuk, milyen formát ölt ez a Tomb Raider rebootja, de abban egyetérthetünk abban, hogy egy ilyen vagány női kalandornak helye van a filmvásznon; elvégre, ha az Uncharted (egy olyan videojáték-franchise, amely erősen merített ebből a franchise-ból) több mint 400 millió dollárt hozott össze.

Tomb Raider

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Tomb Raider I-III Remastered
Játéktesztek

Tomb Raider I-III Remastered teszt

Új külsőt kapott a klasszikus Tomb Raider-trilógia.

Tomb Raider I-III Remastered
BREAKINGJátékok

Felújított változatot kap az első három Tomb Raider-játék

Valentin napon érkezik a Tomb Raider I-III Remastered kiadása.