A Lovecraft Country készítője, Misha Green írja és rendezi a Tomb Raider folytatását

Új rendezőt kapott a Tomb Raider-folytatás.

A tervek szerint néhány hét múlva mutatták volna be az Alicia Vikander főszereplésével készült Tomb Raider második részét a mozikban. De a kialakult helyzet miatt még a forgatást sem tudták elkezdeni, így az MGM a márciusra bejelentett premiert határozatlan időre eltolta a naptárban, és mint kiderült, egy új írót és rendezőt is köszönthetünk a folytatás élén.

A Lovecraft Country című sorozat készítője és showrunnerje, Misha Green kapta a feladatot, hogy elkészítse a második részt. A Deadline beszámolója szerint Green már alá is írta a szükséges papírokat, ezzel bepecsételte magát az MGM stúdiónál. A lap azt is megerősítette, hogy a folytatásban visszatér Alicia Vikander Lara Croft szerepében.

Egyelőre nem tiszta, hogy miért történt szerepcsere a projekt élén, hiszen korábban Ben Wheatley (Rebecca, Kill List) rendezője kapta a feladatot. Csak találgatni tudunk hogy mi állhat az eset mögött, miért kellett leváltani, de elképzelhető, hogy a kialakult vírushelyzet miatt az ütemezési gond jelentette a fő problémát. A stúdió szerette volna minél előbb elkészíteni a filmet, ám Wheatley elajánlkozott egy másik projektre.

Az első rész után nyilvánvalóan a stúdió szeretne egy sokkal sikeresebb folytatást készíteni, hiszen világszerte mindössze 275 millió dollár folyt be, annak ellenére, hogy vegyes kritikákat kapott Roar Uthaug által rendezett film. Tavaly ősszel Vikander úgy fogalmazott, hogy jövő év elején kezdik a forgatást, de a dolgok állása szerint valamikor 2021 végén indulhat a munka. Green jelenleg több projekten is dolgozik, köztük a Netflix gyártású The Mother alkotáson, de producerként dolgozik még a Cleopatra Jones és a The Gilded Ones projektek élén is.

Misha Green
Total
6
Shares
Previous Article

Nem is olyan sokára felújított GTA változatok érkezhetnek

Next Article

Még nyár elején megérkezik a Biomutant

Related Posts