Főoldal Előzetesek Ütős lett a Predator – A ragadozó tévészpotja
Előzetesek

Ütős lett a Predator – A ragadozó tévészpotja

A 20th Century Fox bemutatta az első tévészpotot Shane Black rendező Predator – A ragadozó című folytatásához.

557

A 20th Century Fox bemutatta az első tévészpotot Shane Black rendező Predator – A ragadozó című folytatásához.

Alig több mint egy hónap választ el bennünket a bemutatótól, amiben Boyd Holbrook csapata találkozik az idegen lénnyel, a Ragadozóval. A Vasember 3. rendezőjének új filmje az eredeti 1987-es Ragadozó című horror folytatása lesz, miközben új elemeket is vélünk majd felfedezni a vásznon, ugyanis a 2018-as rész egy reboot lesz. Sajnos az eredeti rész főszereplője, Arnold Schwarzenegger nem tér vissza, ő inkább addig nálunk forgatja a Terminátor 6. részt.

A lap tetején található TV Spot javarészt a korábbi előzetesekből összevágott jeleneteket tartalmazza, de elvétve azért újakat is találunk. A történetből jórészt semmit sem tudunk, be kell érnünk pár apróbb információval, de azért az elmúlt időben azt megerősítették, hogy a téli újraforgatások során a harmadik felvonást szinte teljesen átírták, illetve azért azt elárulták, hogy

az amerikai kertvárosban játszódik a történet, ahol genetikailag fejlettebb Ragadozók gyilkolják az embereket. A történet középpontjában egy kisfiú áll majd, aki egészen különös kapcsolatban áll majd az idegen lényekkel, szerencsére segítő társakra is lel a kis hős, ex-katonákból álló csapatnak, valamint egy „elégedetlen” tudósnak kell felvenni a harcot a fenyegetéssel.

A Predator – A ragadozó országos bemutatója szeptember 13-án lesz.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Olivia Munn
Filmek

Olivia Munn visszaemlékezett Bryan Singer furcsa viselkedésére az X-Men: Apokalipszis forgatásán

Bryan Singer több alkalommal is bizonyította, hogy csapnivaló filmrendező, majdhogynem lehetetlen vele...

Predator
Filmek

Rettentően ocsmány koncepciós rajz a The Predator-filmből

A legújabb koncepciós rajz egy közel hét végtagú szörnyet tárt fel a...