Pókember

Tom Holland szerint a Sony Pictures csodálatos tervvel állt elő, ha Pókembernek mennie kellett volna a Marveltől

A Sony Pictures és a Marvel Studios szakítása már a múlt, de azért a Sonynak volt néhány ötlete arra, hogy Pókember hogyan hagyhatja el a Marvel Moziverzumot.

A Sony Pictures és a Marvel Studios szakítása már a múlt, de azért a Sonynak volt néhány ötlete arra, hogy Pókember hogyan hagyhatja el a Marvel Moziverzumot.

Az eset még tavaly nyáron robbant ki, mikor a Disney és a Sony Pictures nem tudott megegyezni a folytatásról. Természetesen az eset hátterében ezúttal is a pénz bújt meg, miután a Pókember: Idegenben kasszát robbantott, a Disney még több részesedést szeretett volna kapni a film után, miután a Sony jobb feltételű ajánlattal kereste meg a Disneyt, de még ez is kevés volt a folytatáshoz, s végül ha egy rövid időre is, de szakítás történt.

Sokáig úgy tűnt, nem oldódik meg a helyzet, és a rövid kitérő után Pókember a Marveltől a Pókverzum felé viszi az irányt, ám végül meghallgatták a rajongókat, és új megállapodás született a két fél között. Most azonban Tom Holland elárulta, hogy a Sony Pictures már egy tervet is kidolgozott arra az esetre, ha mégsem tudnak megegyezni a folytatásról, s Peter Parker valóban otthagyja a Bosszúállókat.

A színész korábban már megerősítette, hogy a következő Pókember-filmet júliusban kezdik forgatni, szóval rövidesen talán a szereplőválogatásról is hírt kapunk, köztük hogy ezúttal kivel kell majd megküzdenie a falmászónak. Híresztelések szerint Kraven a vadász lehet a befutó, aminek még Jon Watts rendező is örülne – egyik kedvenc ellenlábasáról van szó – aki még egy önálló filmet is kaphat a Sonytól jövő ősszel.

Pókember
Total
5
Shares

Leave a Reply

Previous Article

Ha már idén nem volt hó, majd a SnowRunner-ben láthatunk

Next Article
Bob Iger

Bob Iger azonnali hatállyal lemondott a Disney elnökségéről, helyét Bob Chapek vette át

Related Posts