Főoldal Filmek Russell Crowe elárulta, kit játszik a Thor: Love and Thunder című folytatásban
Filmek

Russell Crowe elárulta, kit játszik a Thor: Love and Thunder című folytatásban

Lehullt a lepel, hogy kit játszik majd Russell Crowe.

368
Russell Crowe

Az Oscar-díjas színész szerepét titokban akarták tartani, ehhez képest idő előtt fény derült a titokra. Az egészet maga Russell Crowe szúrta el, amikor Chris Hemsworth társaságában látták Ausztráliában. Még képet is megosztott közösségi oldalán, ami olaj volt a tűzre. Több héten keresztül ment a spekulálás, hogy melyik karakter bőrébe bújik a világsztár, míg véget vetett a találgatásnak.

A nagy hírt a ComicBook osztotta meg, amiből kiderült, hogy Zeuszt fogja megformálni. Ezt Crowe árulta el, amikor interjút adott a JOY Breakfast with The Murphys műsorban.

Felpattanok a biciklimre. Feltekerek a Disney Fox stúdióba, és negyed tíz körül én leszek Zeusz.

Russell Crowe

Bár a titok kiderült, kérdések továbbra is akadnak a szerepe körül. Korábban azt lehetett olvasni, hogy egy vicces vendégszerepet kap, amiből arra lehetett következtetni, hogy a Thor: Ragnarök mintájára itt is lesz egy színpadi játék. Erről még forgatási képek is kiszivárogtak, hogy felállítottak egy színpadot. Nem kizárt, hogy Zeusz tényleg csak egy vendégszereplője lesz a filmnek ebben a bizonyos színpadi játékban. Állítólag a Thor: Ragnarök után visszatér Matt Damon, Sam Neill és Luke Hemsworth is, akik egy színpadi drámában adták elő Loki, Odin és Thor színjátékát a harmadik részben. Arról is beszélnek, hogy Melissa McCarthy is csatlakozott hozzájuk, aki majd Helát fogja kiparodizálni ebben a színjátékban.

Korábban a filmet egy Bosszúállók-filmhez hasonlították, ahogy arra tavaly ősszel egy bennfentes is hivatkozott. Portman csak az egyik nagy visszatérő, hiszen Jaimie Alexander még télen megerősítette, hogy Lady Sif szerepében visszatér. Chris Pratt mellett, Vin Diesel és Pom Klementieff is Ausztráliában tartózkodik már. Kevin Feige pedig azt erősítette meg, hogy Christian Bale kapta a főgonosz szerepét.

A sztori központi karaktere Thor és Jane lesz, ahogy arra a film címe is utal. Natalie Portman korábban már elszólta magát, hogy melyik történetet fogják feldolgozni ezúttal. A képregényekben Jane Fosternél rákot diagnosztizálnak, ez pedig megmagyarázza azt is, hogyan tér vissza a mennydörgés istenének az életébe – Thor volt szerelme megmentésére siet -, és hogyan válik Thorrá.

Thor: Thunder and Love bemutatóját 2022. május 6-ára halasztották.

Russell Crowe

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Aliens vs. Avengers
Másvilág

A Marvel összeereszti a Bosszúállókat a Xenomorphokkal a képregényekben

Már nagyon várták a rajongók, hogy a Bosszúállók és a Xenomorph összecsapjon.

Pókember: Idegenben
Filmek

Kitűzték a Pókember 4. forgatásának időpontját, de ki lesz a rendezője?

Ki lesz Jon Watts utódja a Pókember 4. rendezői székében?