Főoldal Filmek Patty Jenkins sem biztos abban, hogy idén moziba kerül a Wonder Woman 1984
Filmek

Patty Jenkins sem biztos abban, hogy idén moziba kerül a Wonder Woman 1984

Kicsi az esély arra, hogy Wonder Woman kasszát robbant télen.

490
Wonder Woman 1984

A Wonder Woman 1984 bemutatóját már többször is el kellett halasztani. A filmet eredetileg már tavaly novemberben bemutatták volna, ehhez képest még mindig nem mutatták be. Kitűzték nyárra a premiert, ám a koronavírus-járvány keresztül húzta a Waner Bros. számítását. A filmet több alkalommal is elcsúsztatták, legutóbb pedig december 25-ére tolták. De még ez sincs kőbe vésve.

A filmet jegyző Patty Jenkins rendező épp úgy várja a bemutatót, mint a rajongók, sajnos azonban a körülmények még mindig nem teszik lehetővé, hogy bemutassák a mozikban a filmet. A Variety készített interjút a rendezővel, aki úgy fogalmazott, hogy a folyamatosan változó körülmények miatt szinte lehetetlen megjósolni, mi lesz decemberben. Két hónappal a premier előtt bizonytalan az idei bemutató.

Ha nem a mozikban, akkor digitális formában be lehetne mutatni a filmet, ám Jenkins nemrég elvetette, és kitartanak a filmszínházak mellett. Perpillanat még nem opció, hogy az HBO Max adjon otthont a filmnek, de könnyen elképzelhető, hogy ez hamarosan megváltozik.

Nem hiszem, hogy bárki bármiben is biztos lehet most. Csak azt tudom, hogy milyen lesz a COVID lefolyása. Hihetetlenül szürreális. A legnagyobb az egészben, hogy egy kalandra szerződtem. Aláírsz a filmre, megírod a forgatókönyvet, leforgatod, megvágod, kijön a film és továbblépsz. Ehelyett három éve egy dolgot csinálok, a hét minden napján, és végül tönkremész a semmi miatt. Nincs bizonyíték arra a munkára.

Patty Jenkins

Nagyon nehéz helyzetben van a stúdió, hiszen a Tenet bukása után nem mer kockáztatni a Warner egy ilyen nagy költségvetésű filmnél, mint a Wonder Woman 1984. A fő problémát részben az okozhatja, hogy a tavasszal indult HBO Max streamingszolgáltató még nem elérhető minden országban, erősen korlátozott, ezzel pedig kockára tennék a bevételt. A jövőben a VOD nagyobb szerepet kap, hiszen már a Disney is afelé hajlik, hogy Disney+ legyen az elsődleges platform.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...