Wide Screen
Image default
BRÉKING Előzetesek

Palpatine is feltűnt a Star Wars: Skywalker kora végső előzetesében

Alig néhány perce bemutatták a Star Wars: Skywalker kora harmadik, és egyben utolsó előzetesét.

A történet évtizedekkel korábban, még George Lucas idején kezdődött, idén decemberben viszont tényleg az utolsó fejezethez ér a Skywalker-saga a Star Wars: Skywalker korával, ami a készítők elmondása alapján a lehető legtöbb kérdést készül megválaszolni az elmúlt negyven évből – köztük a “Kik Rey szülei?” talányt. J.J. Abrams vállán nagy nyomás van, hiszen nem elég a Star Wars: Az utolsó Jedik hibáit orvosolni, még egy tökéletes franchise bejezéssel is villantania kell.

Az új trilógia befejező rész szekere nagyon lassan indult be, kezdve még tavasszal a Chichago-i Star Wars Celebrationön bemutatott első teaser előzetessel, melynek fénypontját alighanem az előzetes vége jelentette, amikor Ian McDiarmid megjelent a színpadon. A készítők ott már belengették Palpatine visszatérését, de csak később erősítették meg azt. Ezután némi csönd következett, majd a D23 Expó előtt megerősítették a Ren Lovagjainak visszatérését, illetve egy baljóslatú előzetest is kaptunk nyár végén, melyben mintha Rey átállt volna a Sötét Oldalra. De a franchise ikonikus alakja, Palpatine kilétét mindvégig homály fedte. Most azonban eljött az idő, J.J. Abrams leleplezte a galaxis rettegett gonosztevőjét.

Palpatine narrálja a teljes előzetest, de azért egy-két képsorban is feltűnik, viszont megerősített egy korábbi rajongói teóriát, mégpedig hogy hosszú ideje tervezi már visszatérését, valamint hogy Rey és Kylo Ren kulcsfontosságú szerepet játszik benne. A trailer záróképsora pedig egybevág egy korábban kiszivárgott leírással, melyben Palpatine trónjáról és egy epikus csatáról olvashattunk Rey és az Uralkodó között.

A Star Wars: Skywalker kora bemutatója december 19-én lesz.

Még több a témában...

J.J. Abrams provokatívnak nevezte a Star Wars: The Rise of Skywalker címét

Kévés Bence Mihály

Trailer még sehol, de kiadták a Solo: Egy Star Wars történet szinopszisát

Kévés Bence Mihály

Promóciósrajzokat kaptunk a Star Wars: Az utolsó Jedikből

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább