Főoldal Filmek Palpatine egy teljesen másik klónlaborjába lép be Kylo Ren a Skywalker kora koncepciós tervein
Filmek

Palpatine egy teljesen másik klónlaborjába lép be Kylo Ren a Skywalker kora koncepciós tervein

Akár így is kinézhetett volna a labor.

425
Kylo Ren

Lassan egy évvel a Star Wars: Skywalker kora bemutatója után még mindig derülnek ki érdekességek a film tervezéséről. A bemutató után már láttuk Colin Trevorrow koncepcióját, hogy miről szólt volna a film, sőt, még látványterveket is felfedtek. De a Skywalker kora tervezése során sem volt mindvégig egyetértés, több terv is készült, folyamatosan megvágták a filmet, töröltek és átírtak jeleneteket – állítólag a leforgatott jelenetek 10%-a került a kukába.

A Disney sok hibát elkövetett a folytatástrilógiával, de talán a legnagyobbat akkor vétette, amikor bejelentették Palpatine uralkodó visszatérését. Erre csak azért volt szükség, hogy befoltozza a trilógia egyik legnagyobb rejtélyét, hogy valójában honnan származik Rey, és nyilván választ kapjunk Snoke eredetére is. Ezekre a kérdésekre választ kaptunk, bár ezentúl nem sok értelme volt az Uralkodó jelenlétének a történetben.

Az ősi Sith bolygón, az Exegolon megtudtuk, hogy Palpatine klónozta magát, így maradhatott életben a második Halálcsillag felrobbanása után – már zuhanás közben teleportálta elméjét egy klón hüvelybe, és lényegében Snoke is porhüvelye volt. Az Uralkodó itt titokban követőket gyűjtött, s felállított egy új sereget, a Végső Rendet. A film egyik koncepció tervezője osztott meg néhány izgalmas új képet arról, hogyan is képzelték el Palpatine rejtekhelyét az Ismeretlen Régióban.

A IX. rész egyik korai tervén az látható, ahogy Kylo Ren besétál a klónlaborba, ami nagyon hasonló a Kaminón látott laborhoz. A második képen azt látjuk, hogy Kylo Ren megérinti az egyik klónozásra használt kádat, amiben alighanem Snoke legfőbb vezér egyik félresikerült klóntestét látta.

A tervek végül kikerültek a filmből, sokkal bizarrabb visszatérést kapott Palpatine egy sötét barlangban. Nagyon kíváncsiak lettünk volna arra, hogyan folytatták volna ezt a sorozatot, hogy képzelték el az Uralkodó és Kylo Ren találkozását.   

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...