Főoldal Filmek Ewan McGregor megerősítette, hogy véget ért az Obi-Wan Kenobi forgatása, és “nem okoz csalódást majd”
Filmek

Ewan McGregor megerősítette, hogy véget ért az Obi-Wan Kenobi forgatása, és “nem okoz csalódást majd”

A sorozat várhatóan 2022-ben kerül műsorra.

410
Obi-Wan Kenobi

Az Obi-Wan Kenobi címre keresztelt sorozat az egyik legjobban várt Star Wars-projekt, amit az elmúlt években bejelentettek. A Lucasfilm még 2018 nyarán a D23Expón jelentette be a sorozatot, amiben visszatér a valaha volt egyik legnagyobb jedimester. Hosszú és picit zavaros előkészítés után a forgatást végül év elején elkezdték Los Angelesben, ami csaknem fél évig elhúzódott.

Több forgatási kép is napvilágot látott. Ezek többségén inkább a díszletek voltak láthatók, maguk a szereplők igyekeztek eltakarni magukat, bár így is sikerült megörökíteni néhány olyan pillanatot, amikor jelmezük kikandikált a kabát alól. A főszereplőt megformáló Ewan McGregortől tudjuk azt is, hogy a forgatáshoz a The Mandaloriannál használt StageCraft technológiát használták, amivel valós időben tudják kirajzolni a háttereket a színész mögött egy óriási kivetítőre.

A vasárnapi Emmy-díjátadó ünnepségen a Halston című életrajzi sorozatban nyújtott alakításáért vehette a díjat. Meglepő módon a színész szakáll nélkül jelent meg a rendezvényen, és később McGregor az Emmy-győzelme után megerősítette a Deadline kérdéseire válaszolva, hogy a Star Wars-sorozat forgatása befejeződött. Véleménye szerint az Obi-Wan Kenobi nem okoz majd csalódást, beváltja a hozzáfűzött reményeket.

Befejeztük a sorozat forgatását, és nagyon-nagyon jó móka volt. Nagyon élveztem a munkát [Deborah Chow rendező és vezető producerrel], és szerintem nem fog csalódást okozni. Az új technológia, amit használtunk a forgatás során, nagyon klassz, és más élmény volt, mint az előzménytrilógia forgatása.

Ewan McGregor

A sorozat 10 évvel az A Sith-ek bosszúja után fog játszódni, amikor Obi-Wan elfogadta sorsát és megbarátkozott új életstílusával a Tatuinon. Arra is van esély, hogy már a történet kezdete előtt találkozott az Inkvizítorokkal, amely komolyabb konfliktust eredményezne közte és a vérszomjas vadászok között a show eseményei során. Talán Darth Vader és egykori mestere régóta várt találkozója során előbbit maguk az Inkvizítorok fogják kísérni. A tavalyi 2020 Disney Investor Day alatt a Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy úgy írta le ezt a nagy találkozót, mint az évszázad visszavágója.

McGregor mellett Moses Ingram, Indira Varma, Joel Edgerton, Bonnie Piesse, Kumail Nanjiani, Rupert Friend, O’Shea Jackson Jr., Simone Kessell, Benny Safdie és a Halálos iramban 9. visszatérő sztárja is szerepel a sorozatban. Sung Kang néhány napja erősítette meg, hogy egy Erő-érzékeny karaktert játszik a sorozatban, illetve alátámasztja azt a nemrég felröppent pletykát, miszerint valójában az egyik Inkvizítort, az Ötödik Testvért fogja játszani a Disney+ képernyőjén a jövőre érkező szériában. De talán a legnagyobb meglepetést Hayden Christensen is visszatérése szolgáltatja Darth Vader szerepében, és erről a nagy visszatérésről már kaptunk néhány koncepciórajzot is.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Becoming Karl Lagerfeld
Sorozatok

A Karl Lagerfeldről szóló sorozat június 7-én lesz elérhető a Disney+-on

Daniel Brühl főszereplésével érkezik Karl Lagerfeldről szóló sorozat a Disney+-ra.

Disney+
Filmek

Bob Iger elárulta, a Disney+ mikor vet véget a jelszómegosztásnak

Azon előfizetők napjai meg vannak számlálva, akik megosztják a Disney+ előfizetésük jelszavát...

Kívánság
Filmek

Rég várt gyermektartalmakkal vár a Disney+ áprilisban

A gyerekeknek nagysikerű műsorokkal készül áprilisban a Disney+.