Főoldal Filmek Egy tanulmány szerint közel az amerikaiak fele elkerüli a mozikat az újranyitás után
Filmek

Egy tanulmány szerint közel az amerikaiak fele elkerüli a mozikat az újranyitás után

És ti mivel felelnétek a kérdésre?

404
AMC Theatre

Akárcsak kis hazánkban, júliusban Észak-Amerikában is kinyitnak majd a mozik, azonban egy újabb tanulmány aggasztó dologra hívta fel a figyelmet. A tanulmány szerint a pandémia után csaknem az amerikaiak fele nem fogja felkeresni a mozikat, de még azért korai lenne temetni a termeket, bár kétségtelen, már semmi sem marad a régi.

Ma reggelre a hazai legnagyobb mozilánc, a Cinema City is megerősítette, hogy július 2-án az ország 13 városában, azaz összesen 18 mozit megnyitják a nézők előtt, de csak szigorú előírások mellett teszik mindezt. A következő hetekben a világ több pontján is hasonló dologra kerül sor, és Amerika három legnagyobb mozihálózata, az AMC, a Regal és a Cinemark is készül már a nyitásra. Az előbbi kettő esetében kisebb felháborodást váltott ki a napokban a hír, miszerint hogy nem követelik meg a maszk viseletét a vendégektől, ám a felbőszült reakciók után gyorsan megváltoztatták álláspontjukat, egyedül a Cinemark tart ki korábbi álláspontja mellett: nem szükséges a maszk.

Sokkal nagyobb kérdést vet fel azonban, hogy mennyi ember fog beülni majd a vetítésekre, hiszen kezdetben csak korábbi, főként az év elején bemutatott filmeket fogják vetíteni. A naptárat lapozva a legelső nagy blockbuster a Disneytől a Mulan lehet, majd július végén a Tenet, de még ezek sem kőbe vésett időpontok. A járvány alakulása és a nézőszám is befolyásolhatja még a premiereket, mennyien váltanak jegyet a korábbi filmekre, de egy friss tanulmány aggasztó hírről számolt be, ami akár boríthatja a papírformát.

A OnePoll vállalat készített tanulmányt a Self Financial megbízásából, hogy mit gondolnak az amerikaiak az újranyitásról. A válaszadók csaknem 49%-a válaszolta azt, hogy az elején próbálják elkerülni majd a mozitermeket. Nem túl kecsegtető szám a nagy filmstúdiók számára, akik továbbra is kitartanának a mozis bemutatók mellett, és tavasszal arra is láttunk példát, amikor a Universal Pictures és az AMC Theatre olykor nem ugyanazt az állást képviselte. Ha nem sikerül visszacsalogatni az embereket a termekbe, a jövőben tényleg a streamingszolgáltatók válhatnak az elsődleges terjesztői csatornává, s már nem kell kimozdulni egy filmért sem, mert a Bosszúállók házhoz jönnek.

A tömegközlekedésen megkérdezettek 52%-a felelt a mozik ellen, mondván, hogy próbálják kerülni majd a tömegrendezvényeket, beleértve a mozikat is, de a bárokban és éttermekben megkérdezettek már jóval biztatóbb választ adtak, ott 47-53 volt az arány amellett, hogy be fognak ülni a mozikba az újranyitás után. Jól mutatják a számok, hogy mennyire nagy bizonytalanság van most a világon, percről-percre változnak a dolgok, és a stúdiók és a moziláncok vakarhatják a fejüket, hogy ebből mit hoznak ki.

AMC Theatre
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

ETELE Cinema
Filmek

Miért pénteken mutatják be az új filmeket az észak-amerikai mozikban?

Magyarországon már csütörtökön játsszák az új filmeket, de az USA-ban csak pénteken.

Filmek

Pénteken elérte a négymilliót a beoltottak száma, ezért május 1-től nyitnak az art mozik

Az Art-Mozi Egyesület sajtóközleménye szerint május 1-től nyitnak a mozik.