Főoldal Filmek Így vágnak vissza a mozik a WarnerMedia 2021-es bejelentésére
Filmek

Így vágnak vissza a mozik a WarnerMedia 2021-es bejelentésére

A WarnerMedia nagy árat fog fizetni ezért.

385
AMC

Még december elején robbant a hír, miszerint a WarnerMedia 2021-es tervében az áll, hogy 2021 második felében rajtol Európában az HBO Max, valamint a mozis bemutatókkal egy időben digitális formában, azaz közvetlenül az HBO Max streamingszolgáltatón is bemutatnak MINDEN jövő évi filmet. Szokatlan bejelentés volt, mindenki felkapta a fejét rá, még maguk az érintettek, producerek, rendezők és színészek is meglepődtek.

Christopher Nolan, Denis Villeneuve és James Gunn is hangot adott az esetnek, hogy mennyire meggondolatlan döntés született, és erről őket sem kérdezték meg. Természetesen Észak-Amerika legnagyobb mozihálózata, az AMC sem hagyta figyelmen kívül a hírt, ők is elégedetlenségüket fejezték ki. A korábbi kommünikében még az állt, hogy szeretnének tárgyalni az ügyről, most pedig konkrét szankciókról adtak hírt, hogy mivel szeretnének visszavágni a stúdiónak, amiért meghozták ezt a „kegyetlen” döntést az ő megkérdezésük nélkül.

Úgy tudni, hogy a mozik összefogtak, s fontolóra veszik, hogy a Wonder Woman 1984-hez hasonló nagy blockbustereknél csökkenteni fogják a jegyárakat, és ezzel azt szeretnék elérni, hogy a Warner Bros. kevesebb pénzt tegyen zsebre. A The Hollywood Reporter osztott meg egy hosszabb cikket a WarnerMedia tervéről, amiben még arra is kitértek, hogy az AMC és a Cinemark hogyan fog bosszút állni a stúdión.

HBO Max

Drámai következményeket von maga után a bejelentés. Sokan úgy tekintenek erre, mint az utolsó szögre a mozik koporsóján. Bennfentesek szerint a két nagy mozilánc fontolóra veszi, hogy a jegyárakat 3-5 dollárra (900-1500 forintra) fogják csökkenteni, miközben meg akarják növelni a filmekből befolyt nyereséget 75-80%-ra. Most ez 50-50 arányban oszlik, legalábbis ha a hazai piacot nézzük.

Ez azt jelenti, hogy olyan nagy címeknél, mint a Wonder Woman 1984, a stúdió semmit sem tenne zsebre, legalábbis nem gyarapítaná vagyonát. Mondanunk sem kell, hogy ez mit jelent a stúdióra nézve, a dolgok állása szerint vesztesen jöhet ki ebből. Bármennyire is szeretnék a streamingszolgáltatást eladni, a platform sereghajtó az előfizetők számát nézve, de még ha nagyobb bázissal is bírna, egy online szolgáltatás nem képes kitermelni egy több százmilliós költségvetésből gazdálkodó alkotást. Talán a Netflix elbírna egy ilyen feladattal, de nem az HBO Max, ami perpillanat csak az USA-ban érhető még el.

A Warner Bros. elnök-vezérigazgató Ann Sarnoff korábban úgy fogalmazott, hogy a szivárogtatástól féltek, ezért nem volt idejük átbeszélni ezt pontosan a mozikkal.

Bárcsak több időnk lett volna átbeszélni ezt partnereinkkel és tehetségeinkkel. Tudatában vagyunk annak, hogy egy tisztességes árat fizetünk a filmek 31-napos terjesztéséért az HBO Maxon, és szerintünk örömmel fogják venni, hogy mennyi erőfeszítést fektettünk a filmek sikeres indítása mögé.

Nagyon gyenge kifogás, hogy miért nem avatták be a mozikat a döntésbe, de az biztos, hogy egyszer és mindenkorra megváltozik a filmek bemutatása. Akár tetszik a moziknak, akár nem, muszáj lesz kompromisszumokat kötni, különben vagy ők, vagy a stúdió húzza a rövidebbet.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

A holnap határa
Filmek

Tom Cruise és Warner Bros. új megállapodása után tényleg elkészülhet A holnap határa 2.

A Warner Bros. vezetői is nagyon akarják A holnap határa folytatását.

Disney
Filmek

2015 óta a Disney először csúszott le a box office lista első helyéről

Nem a Disney termelte a legtöbb pénzt a mozikasszáknál a 2023-as évben.