Főoldal Filmek David Ayer arra kéri a rajongókat, hogy kampányoljanak a Suicide Squad rendezői változatáért
Filmek

David Ayer arra kéri a rajongókat, hogy kampányoljanak a Suicide Squad rendezői változatáért

A rendező állítása szerint létezik a Suicide Squad rendezői vágása.

206
Suicide Squad

A DC rajongók és a Warner Bros. tavasszal végre elásták a csatabárdot, miután a stúdió megerősítette és bejelentette a Zack Snyder rendezői változatát, amiért Az Igazság Ligája bemutatója óta kampányoltak. Az eset hátterében Joss Whedon kontársága áll, miután Snyder munkáját családi tragédia árnyékolta be, a Marveltől igazolt direktor vette át a rendezői teendőket, aki ezt követően szó szerint mészárlásba kezdett.

A mészárlást értsük úgy, hogy alapjaiban írta át a film történetét, karaktereket vágott ki, és a két részesre tervezett filmet egy részre redukálta, s ezzel a DC Moziverzum sírját is megásta. A döntésekért élesen bírálták a stúdiót a rajongók, végsőkig kiálltak Snyder mellett, s petíciógyűjtésbe kezdtek, hogy rávegyék a stúdiót a Snyder Cut bejelentésére. Még a stúdió ajtaján is kopogtattak két éve. Idén tavasszal végül érkezett a nagy hír, az HBO Maxon lesz elérhető a Snyder Cut jövő év elején.

Más sem kellett, hogy a Suicide Squad – Öngyilkos osztag rendezője, David Ayer megirigyelje, s ő is kérje a rendezői vágást a filmből, ami állítása szerint köszönőviszonyban sem áll azzal, amit bemutattak a mozikban. A Warner jelentős változtatást eszközölt a filmen, konkrét jeleneteket írtak át, karaktereket változtattak meg a filmben. Az Igazság Ligája rendezői változat bejelentésééig hallgatott Ayer, most azonban hangot adott, s kéri ő is a rendezői vágást.

Közösségi oldalán erősítette meg, hogy létezik a vágás, és valahol a stúdió polcán hever, ahonnan csak le kéne venni, s feltölteni az HBO Max streamingszolgáltatóra. És most ebben kéri a rajongók segítségét, hogy kampányoljanak a rendezői változat mellett. Kíváncsian várjuk, hogy mit lép erre a stúdió, és Az Igazság Ligája után látunk-e egy másik rendezői vágást.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Lex Luthor
Filmek

A Superman: Legacy Lex Luthor szerepére bejelentkezett egy színész

Lex Luthor is szerepelni fog James Gunn készülő Superman: Legacy című filmjében.

Aquaman és az Elveszett Királyság
Előzetesek

Az Aquaman és az Elveszett Királyság új előzetesében Fekete Manta mindenkit lever, aki az útjában áll

Arthur Curry végső csatájára készül a bosszúra szomjas Fekete Manta ellen az...

Aquaman és az elveszett királyság
Filmek

Jason Momoa gyakorlatilag megerősítette, ennyi volt Aquamanként, és egy másik karaktert játszik

Az Aquaman és az Elveszett Királysággal gyakorlatilag ennyi volt ennek a franchise-nak.

María Gabriela de Faría
Filmek

María Gabriela de Faría játszhatja a Superman: Legacy főgonoszát

María Gabriela de Faría csatlakozik a DC Univerzumhoz, méghozzá James Gunn készülő...