Főoldal Filmek A Zsivány Egyes koncepciós tervein Darth Vader Bacta tartályára vethetünk egy pillantást
Filmek

A Zsivány Egyes koncepciós tervein Darth Vader Bacta tartályára vethetünk egy pillantást

Közelebbről is megnézhetjük a Bacta tartályt.

1.5k
Darth Vader

Ma reggel már megosztottunk veletek néhány új koncepciós tervet a Skywalker korából, amikor Kylo Ren rátalált Palpatine eldugott klónlaborjára, most pedig újabb terveket tettek közzé. Ezúttal Gareth Edwards alkotásából, a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történetből mutatták meg, hogy a Mustafaron Darth Vader kastélyában milyen tervek születtek a Bacta tartályhoz.

A Disney érában készült első antológiafilm visszahozta Darth Vadert, valamint most először mutatták meg nekünk Darth Vadert a Mustafaron. Bár nem időztünk sokat a bolygón, és a kastély belsejébe is csak egy rövid bepillantást kaptunk. A Sith sötét nagyurát itt láttuk a bacta tartályban, miután Krennic igazgató megérkezett. Ez az a tartály, amiben sebei gyógyítása miatt olyan sokat időzött az egykori Anakin Skywalker.

Christian Alzmann koncepciós művész osztott meg néhány új képet arról, hogy a film korai terveiben milyen ötletek születtek a Bacta tartályhoz, és emellett sokkal gazdagabb képet kapunk Darth Vader menedékhelyéről is.

A Star Wars: Skywalker kora után nem tudjunk, hogy a Disney milyen tervvel áll elő, hiszen a legendás Skywalker filmsorozat véget ért, a galaxis új területeit és szereplőit fedezzük fel a jövőben. A Skywalker kora nyitójelenetében Kylo Ren a Mustafaron keresi a Sith-útkeresőt, de az nem derült ki, hogy Vader unokája miért nem kereste fel nagyapja rejtekhelyét. Talán a Lucasfilmnek nagyobb tervei vannak a kastéllyal, esetleg az Obi-Wan Kenobi Disney+ sorozatban ide is ellátogatunk majd, hiszen pletykák szerint Darth Vader visszatér benne.

Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Még több a témában...

Lego Star Wars The Skywalker Saga
Játékok

A teljes Skywalker Saga Lego kiadását adják ingyen a Star Wars Nap alkalmából

Az Epic Games Store ingyen kínálja a Lego Star Wars: The Skywalker...

Andor
Sorozatok

Krennic igazgató mégis ott lehetett – legalábbis a széke – a klasszikus Star Wars-trilógiában

Egy üres szék a Halálcsillag konferenciatermében újabb rajongói teóriát indított el Krennic...

Star Wars III. rész – A Sith-ek bosszúja
Sorozatok

Andor készítője elmagyarázza, miért nem szerepel Darth Vader és Palpatine császár a sorozatban

Andor alkotója, Tony Gilroy szerint Darth Vader és Palpatine császár szándékosan nem...