Az Igazság Ligája

A WarnerMedia szerint ideje továbblépni Az Igazság Ligája körül kialakult forgatási botránytól

A vizsgálat után ideje lezárni a témát.

Az elmúlt fél évben sokszor a média központi témája volt a Ray Fisher és a Warner Bros. körül kialakult vita. A színész azzal vádolta meg nyíltan a stúdiót, hogy túl nagy szabadságot adott munkájában Joss Whedon rendezőnek, aki ezzel visszaélt Az Igazság Ligája pótforgatásán.

Fisher a közösségi médiában emelte fel hangját, amire később a WarnerMedia is válaszolt, és belső vizsgálatot indított az ügyben. Amikor a vállalat bejelentette, hogy kivizsgálta a vádakat, majd megjegyezték, hogy orvosló intézkedéseket tettek az ügyben, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló eset. Ezután Fisher elégedetlenségét fejezte ki ezzel kapcsolatban, és megjegyzéseiben továbbra is bírálja a Warner Bros. stúdiót, bár konkrétumokat nem árult el, hogy mit kifogásol, hiszen nem hozták nyilvánosságra az eredményt.

Találgatások szerint ennek a vizsgálatnak az egyik eredménye, hogy Joss Whedon távozott az HBO új sorozatának, a The Nevers éléről. A rendező fáradtságra hivatkozott, ám Fisher szerint a vádak egyik eredménye, hogy Whedon távozott. Bár a direktor távozott, Walter Hamada maradt a Warner Bros. elnöki pozíciójában, illetve a DC alkotások élén, amit Fisher nem nézett jó szemmel. Kijelentésében egészen odáig ment, hogy addig nem hajlandó dolgozni a stúdióval, amíg Hamada az elnök. Ennek másik eredménye lehet, hogy elvették tőle a The Flash vendégszerepét is, ám ezt tagadta minap Fisher.

Fisher éjjel már reagált a hírre, most pedig a WarnerMedia adott ki egy új sajtótájékoztatót, amiben szeretett volna reagálni a színész kijelentésére is.

A vizsgálatot egy külső ügyvédi iroda végezte, egy korábbi szövetségi bíró vezetésével. Több mint 80 embert hallgattak meg az ügyben. Teljes mértékben bízunk az alaposságukban és becsületességükben, valamint orvosló intézkedések születtek. A vizsgálat befejeződött, és itt az ideje továbblépni.

A vizsgálat befejeződött, így ezek után bármit állíthat vagy mondhat Fisher, a stúdió nem fog foglalkozni vele, sőt, ők az egészet szeretnék már lezárni, s túllépni rajta. A részletekbe nem avattak be, de bármi is született, nem teljesen az, amit a színész várt. Nehéz elképzelni, hogy ezek után marad-e jövője a DC Moziverzumban.

Total
2
Shares
Previous Article
Cyborg

Ray Fisher teljesen pontatlannak nevezte a hírt, miszerint Cyborg szerepét törölték a The Flash-filmből

Next Article
Brie Larson

Brie Larson otthonában, saját edzőtermében készül a Marvel Kapitány 2. forgatására

Related Posts