Cyborg

Ray Fisher úgy véli, hogy a WarnerMedia vizsgálata miatt hátrált ki Joss Whedon az HBO sorozat mögül

Természetesen Ray Fisher sem hagyta szó nélkül Joss Whedon távozását.

Joss Whedon legnagyobb kritizálója, Ray Fisher is megszólalt, miután múlt éjjel a rendező bejelentette, hogy kilép a The Nevers című sci-fiből. Döntését azzal indokolta a rendező, hogy soha nem látott kihívások elé támasztotta a sorozat, teljesen kimerült, és szeretne több időt szentelni saját életére ebben a nehéz időszakban.

Sokan úgy gondolják, hogy más húzódik meg a dolgok hátterében. Köztük Az Igazság Ligája sztárja, Ray Fisher is úgy gondolja, hogy Whedon valójában a WarnerMedia nyomozása miatt lépett le. A színész az elmúlt időben több vádat is megfogalmazott a rendező ellen. Fisher azzal vádolta Whedont, hogy Az Igazság Ligája pótforgatásán alatt durva volt, visszaélt hatalmával, alkalmatlan volt a feladatra és teljesen elfogadhatatlan bánásmódot tanúsított a színészek és a stáb többi tagja iránt. A dolgok után a WarnerMedia belső vizsgálatot indított az ügyben, s ebből sokan azt a következtetést vonták le, hogy mivel a Warner Bros. és az HBO anyavállalata egy ideje már vizsgálja az esetet, nem lehet véletlen az időzítés, hogy Whedon pont most távozik sorozata éléről.

Nem engedhetem meg, hogy Joss Whedon ezt a jó öreg hollywoodi taktikát használja a ’kilépésre’, ’lelépésre’ vagy ’elsétálásra’, hogy fedezze szörnyű viselkedését. A WarnerMedia vizsgálata már több mint három hete tart. Ez kétségtelenül annak az eredménye.

Őszintén szólva csak türelmesen kell várnunk, mert az elkövetkező hetekben és hónapokban majd okosabbak leszünk, ahogy folyik a vizsgálat az ügyben. Az HBO szerint nincs veszélyben a szóban forgó sorozat sorsa, továbbra is ahhoz tartják magukat, hogy jövő év nyarán bemutatják majd.

Joss Whedon
Total
1
Shares
Previous Article
Joss Whedon

Joss Whedon megmagyarázta, miért hagyja ott a The Nevers című HBO sorozatát

Next Article
The Batman

A The Batman forgatási képei mutatják, hogy milyen lesz az új Batbarlang

Related Posts