Főoldal Előzetesek A rajongók fellázadtak, hogy a Black Adam új előzetesében Az Igazság Ligája korábbi jeleneteit használták fel, de gyorsan korrigálták a hibát
Előzetesek

A rajongók fellázadtak, hogy a Black Adam új előzetesében Az Igazság Ligája korábbi jeleneteit használták fel, de gyorsan korrigálták a hibát

A rajongók kikezdték a Black Adam új előzetesét, amiért az Joss Whedon filmjéből tartalmazott felvételt.

660
Black Adam

A Black Adam tévéreklámot törölni kellett a bemutató után, és kisebb módosításokat eszközölni rajta, miután többen is fellázadtak a felvétel miatt. A szóban forgó spotból eltávolították a 2017-es Az Igazság Ligája című filmre való utalásokat, miután visszhangot kapott, hogy a vitatott filmből származó felvételeket tartalmazott.

A tévéreklámot a 2017-es Az Igazság Ligája című filmre való utalás miatt támadták. A Dwayne Johnson főszereplésével készülő filmhez nemrég jelent meg egy új kis előzetes, amelyben korábbi DCEU-s alkotásokból származó felvételek is szerepelnek, köztük például az Aquaman, a Ragadozó madarak, a Batman Superman ellen és Az Igazság Ligája mozis változatából. A trailert azonban eltávolították a közösségi médiából és a Warner Bros. YouTube-csatornájáról, majd később újra feltöltötték, de ezúttal már a 2017-es film nyomai nélkül.

A lépésre azután került sor, hogy a videót kritika érte az interneten, mivel Joss Whedon Az Igazság Ligájának felvételeit is tartalmazta. Konkrétan egy olyan felvételt tartalmazott, amiben Steppenwolf (Ciarán Hinds) az ókori Földet megtámadja, amit a Zack Snyder Az Igazság Ligája című filmben Darkseid vezetett. Néhányan nem örültek ennek, hogy a videó elismeri ezt a változatot a rendezői mellett, a közösségi médiát elárasztották a negatív kommentek.

Az eset után a Black Adam sztárja, Dwayne Johnson már a javított változatot osztotta meg követőivel, illetve a videó alá a következőt írta: “Javítva. Jóval a hősök és gonosztevők világa előtt #BlackAdam mindent uralt. Egy isten, akinél nincs kegyelem, és a hatalom a dühéből született. A #ManInBlack világszerte a mozikba kerül… mához egy hónapra. Október 21-én.”

Mint említettük, az előzetes új verziójából Az Igazság Ligájára való minden utalást eltávolítanak., ugyanakkor nem tartalmaz felvételeket Zack Snyder rendezői változatából. A vitatott jelenet helyett egy olyan felvételt vágtak be, amiben egy villám csap egy barlangszerű építménybe.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Joker: Kétszemélyes téboly
Filmek

Nem láttad moziban a Joker: Kétszemélyes tébolyt? Hamarosan befut digitális platformra!

Néhány napon belül digitális platformon is elérhető lesz a Joker: Kétszemélyes téboly.

Joker 2
Filmek

Lady Gagát sokkolták a Joker: Kétszemélyes téboly negatív kritikái

Totális megsemmisülés, még Lady Gagát is meglepték a Joker 2. rossz kritikái.