Wide Screen
Image default
Filmek

A Végtelen háborúban a Fekete Rend vezetője, Corvus Glaive az egyik szereplőt megölte volna

Corvus Glaive kezei között meghalt volna ez a karakter.

Két éve mutatták be a Bosszúállók: Végtelen háborút, s bár tragikus befejezést kapott, a bemutatott dizájntervek arról árulkodnak, hogy még ennél is nagyobb veszteség érte volna a Föld legnagyobb hőseit. Stephen McFeely és Christopher Markus forgatókönyvírók tavaly nyáron elárulták nekünk, hogy a korai terveken még azt is számításba vették, hogy Thanos hódító útja során megtámadta volna a Bosszúállókat, s Amerika Kapitány levágott fejével a kezében akart revansot venni a Bosszúállókon. És a folytatásban Vasember is sokkal durvább jelenetet kaphatott volna.

Nick Fury mindössze egy jelenetet kapott a Végtelen háborúban, amikor a film végén a stáblista jelenetben vészhívót küldött Marvel Kapitánynak. Az évek alatt többen is úgy gondolták, hogy Fury nem fogja túlélni a The Infinity Sagát, meghal a csapat alapítója, és ezzel tervezett a Marvel Studios, de meggondolták magukat. Fury mindként Bosszúállók-filmben apró szerepet kapott, míg végül a Pókember: Idegenben után nagy jövő előtt áll a S.W.O.R.D. űregységében.

Corvus Glaive-t a Marvel Moziverzumban Thanos gyerekeként és a Fekete Rend vezetőjeként mutatták be. A filmben súlyosan megsebezte Víziót, aki majdnem belehalt, ám a Végtelen háborúhoz bemutatott koncepciós rajzokon egy másik szereplőt is felnyársalt a dárdájára, megölte volna a Bosszúállók vezetőjét.

A film több ponton is eltért a korai tervektől, hiszen folyamatosan dolgoztak a kidolgozáson, hogy a lehető legjobb befejezést kapjon a tíz éves sorozat. A Lélekkőnek otthont adó Vormir is sokkal színesebb és barátságosabb helyszín volt az univerzumban, de például Thanos teljes gyerekkorát szerették volna bemutatni, és még akkor a Vasember páncélba bújt Doctor Strange-ról nem is beszéltünk.

Még több a témában...

Chris Evans arról beszélt, hogy miért nem jó ötlet visszahozni Amerika Kapitányt

Kévés Bence Mihály

J.K. Simmons több olyan Pókember-filmre is aláírhatott, ami a Marvel Moziverzumon belül játszódik

Kévés Bence Mihály

James Mangold elárulta, Farkas melyik ruhadarabját soha nem vette fel Hugh Jackman

Kévés Bence Mihály

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat