Resident Evil

A Resident Evil: Welcome to Raccoon City első képein Clair, Chris, Jill, Leon és még a szörny is feltűnik

Az első hivatalos képek az új Resident Evil-filmből.

Még két éve jelentették be, hogy az első két videojáték alapján reboot készül a nagysikerű Resident Evil franchiseból. A Sony Pictures és Johannes Robert (47 méter mélyen) rendező a bejelentés után nem sokat tétlenkedett, rögvest belevetette magát a munkába. Néhány hónap alatt lezavarták a teljes munkát, majd tavaly decemberben már arról írtunk, hogy filmre is vették az új filmet. Eddig azonban titkolták, semmit sem mutattak belőle.

Egy korábbi interjúban a rendező elárulta, hogy a Resident Evil: Welcome to Raccoon City a korábbi filmekkel ellentétben, hűen követi majd a játékok sztoriját és szereplőit. Ez azt jelenti, hogy olyan karaktereket látunk majd a filmben, mint Chris és Claire Redfield, Jill Valentine vagy éppen Leon S. Kennedy az első két videojátékból, illetve az új rész nem fog felhasználni semmit a korábbi hat filmből. Önálló filmként fog érkezni, ami teljes egészében az első két videojátékból merít majd.

Eddig csak beszéltek a filmről, de semmit nem mutattak hozzá. Tegnap délután azonban bemutatták az első képsorokat a Screen Gens és Constantin Films várva várt feldolgozásból. A Sony Pictures által közzétett promóciós képeken a hangsúly természetesen a főszereplőkön van. Az első három kép ismerős lehet a rajongóknak a franchise első három videojátékából: Claire Redfield (Kaya Scodelario), Leon S. Kennedy (Avan Jogia), Albert Wesker (Tom Hopper), Brad Vickers (Nathan Dales), Jill Valentine (Hannah John-Kamen), valamint Chris Redfield (Robbie Amell). Lisa Trevor (Marina Mazepa) szörnyét is látjuk az egyik képen, aki a hírek szerint kulcsszereplőt játszik majd a filmben.

Az amerikai IGN lap leplezte le az első képeket, illetve egy hosszabb interjút is volt lehetőségük készíteni a rendezővel.

Vissza akartam térni a Resident Evil franchise borzalmaihoz. Inkább ijesztő jeleneteket és hangulatot akartam, mintsem akciófilmet. Azt hiszem, a játék rajongói is így éreztek. Szerették volna látni az ikonikus karaktereket és helyszíneket, és úgy érezték, hogy a film összhangban van a videojáték világával, szóval igazából ezért döntöttünk, hogy a horror irányába indulunk el. Kéz a kézben dolgoztunk a Capcom fejlesztői csapatával ezen a filmben, olyannyira szorosan, hogy tulajdonképpen tervrajzokat kaptunk tőlük Spencer-birtokról és Raccoon City-i rendőrörséről, hogy a lehető legtökéletesebben újraalkothassuk azokat. Még a birtok falán is pontosan azok a rajzok kaptak helyet, mint amelyek a játékban. A Capcom képviselői minap látta először, és nagyon boldogok és izgatottak voltak a látottak után.Johannes Robert

A feldolgozás 1998-ban, Raccoon City egyik sorsdöntő estéjén játszódik majd, és a filmet filmszínházban fogják bemutatni. Már arra felkaptuk fejünket, hogy hűen követik az első két játék vonalát, de igaz ez a szereposztásokra is, hiszen sok ismert sztárral a fedélzetén vágnak bele a munkálatokba. Claire Redfield szerepében Kaya Scodelario, aki Az útvesztőből és A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszújából lehet ismerős, Jill Valentine szerepében Hannah John-Kamen (A Hangya és a Darázs); Chris Redfield, mint Robbie Amell (Upload); Albert Wesker, mint Tom Hopper (The Umbrella Academy); Avan Jogia (Zombieland: A második lövés) Leon S. Kennedy szerepében, valamint Neal McDonough (Yellowstone), aki William Birkin karaktert kelti életre.

Resident Evil: Welcome to Raccoon City premierjére eredetileg szeptember 3-án került volna sor, azonban majdnem három hónappal került hátrébb a premier, így csak november 24-én utazhatunk Raccoon Citybe.

Total
26
Shares
Previous Article
Rogue

Hivatalosan is készül A feláldozhatók 4., a női főszerepben Megan Fox

Next Article
Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája

KRITIKA: Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!