Főoldal Filmek A Bosszúállók: Végjáték óta nem kelt el annyi jegy elővételben, mint a Pókember: Nincs hazaút című filmre
Filmek

A Bosszúállók: Végjáték óta nem kelt el annyi jegy elővételben, mint a Pókember: Nincs hazaút című filmre

Pókember következő kalandját kevesebb mint három hét múlva mutatják be.

1.2k
Pókember: Nincs hazaút
Forrás: Marvel Studios

A Pókember: Nincs hazaút című filmet csak december közepén mutatják be a mozikban, de a jegyelővételek már most a rekordokat döntögetik. A Deadline beszámolója szerint a folytatás első napi előértékesítése a Fandangón felülmúlta a Bosszúállók: Végjáték rekordját, amely végül 357 millió dollárral nyitott. A Nincs hazaút az első napon még a Fekete Özvegy elővételét is meghaladta, és erre kevesebb mint két óra kellett, pedig ezt a rekordot 2021-ben Scarlett Johansson filmje tartotta eddig.

A Pókember: Nincs hazaút jegyértékesítése olyan hatalmas volt az első napon, szinte már pánik szerűen vásárolták a jegyeket a rajongók, hogy még olyan nagy blockbustereket is megelőzött, mint a Bosszúállók: Végtelen háború, a Pókember: Idegenben és a Disney érában készült három Star Wars-film: Az utolsó Jedik, a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet és a Skywalker kora. Több mozi weboldala is összeomlott, miután a rajongók megrohamozták a jegyértékesítő rendszereket, akik pedig sikeresen hozzájuttak egy jegyhez, most próbálnak nyerészkedni belőle, és akár ezer dollárért is árulhatják az aukciós portálokon az első vetítésre a jegyet.

Úgy tűnik, hogy Hollywood fellélegezhet a COVID-19 után, legalábbis jelen pillanatban a számok jót ígérnek a filmiparnak, de ez gyorsan változhat, különösen az új variáns felbukkanása miatt. De most a dolgok szerint a Nincs hazaút elővételben vásárolt jegyek rekordot döntöttek, és olyan alkotásokat tudott maga mögött, amiket még a világjárvány előtt mutattak be, szóval biztató. A siker mellett szól, hogy a pandémia utáni időszakban más MCU-filmek, köztük a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája is kasszát robbantott szeptember elején.

A Marvel Studios segítségével soha nem látott egekbe nőttek a Pókember-franchise bevételi, ennyire sikeres még nem volt egy korábbi Sony Pictures alkotás sem a falmászóról, mint a Tom Holland főszereplésével forgatott két film. A Pókember: Idegenben volt a legsikeresebb film, több mint 1,1 milliárd dollárt hozott, ami minden idők 25. legtöbb bevételét felmutató film volt. Még korai elkiabálni, de a trilógia harmadik felvonása akár ezt a korábbi rekordot is megdöntheti, ami nem véletlen, ugyanis három generáció Pókembere száll ringbe a Multiverzum gonosztevői ellen.

Pókember: Nincs hazaút
Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Még több a témában...

Doctor Strange az őrület multiverzumában
Filmek

A Mennydörgők* rendezője X-Ment dirigálhat?

Máris megtalálta volna rendezőjét a reboot?

Mennydörgők*
Filmek

A Mennydörgők* kihagyott egy fontos részletet Őrszem eredettörténetéből – és ezért a Pókember a „hibás”

A Mennydörgők* direktora szerint a Pókember: Nincs hazaút miatt kellett kihagyni Őrszem...

Fehér Vízió
Sorozatok

A Marvel új irányt vehet a Disney+ sorozatokkal – és nem biztos, hogy mindenki örülni fog

Egy friss pletyka szerint a Vision lehet az utolsó sorozat, amelyben nagy...