Főoldal Filmek Patty Jenkins elárulta, hol tartanak a Wonder Woman 3. és az amazonok spin-off részekkel
Filmek

Patty Jenkins elárulta, hol tartanak a Wonder Woman 3. és az amazonok spin-off részekkel

Több idő marad kidolgozni a Wonder Woman 3. forgatókönyvét.

504
Wonder Woman 1984

Még be sem mutatták a Wonder Woman 1984-et a mozikban, igaz legutóbb nem a stúdión múlott. A Wonder Woman folytatását eredetileg még 2019 novemberében bemutatták volna be, ám a Warner Bros. 2020. június 4-ére tolta a bemutatót, a koronavírus-járvány miatt pedig további két alkalommal is el kellett tolni. Előbb augusztus 14-én szerették volna megtartani a premiert, végül október 2-ára került át a film, és még ez sem garantált.

Patty Jenkins rendező még tavaly télen a brazíliai Comic-Con Expericence eseményen árulta el, hogy a Trench spin-off mellett egy másik spin-off is készül, ami a Themyscira mesés szigeten élő amazonokat fogja bemutatni. Emellett elmesélte, hogy a Wonder Woman 1984 után szünetet tartanak, miután gyakorlatilag egymás után forgatták a két részt, s nem maradt idejük a pihenésre.

Konkrét részleteket ezúttal sem tudtunk meg a trilógia befejező részéről, de ahogy már korábban is elmondta, már körvonalazódott a történet, és az I. világháború és a Hidegháború után napjainkban játszódik majd a történet. A terv az, hogy a harmadik rész az amazonok önálló filmje után játszódik, azonban a koronavírus-járvány úgy tűnik, hogy erre is hatással lesz.

A Total Film készített interjút a rendezőnővel, aki elárulta, hogy a világjárvány arra kényszerítette, hogy visszatérjen a tervezőasztalhoz, s átgondoljon néhány ötletet a filmmel kapcsolatban.

Valójában megnyomtam a szüneteltetés gombot. Mert az igazság az, hogy amikor a vázlat megszületett, az egy hat hónappal korábbi állapot volt. Szeretnék megbizonyosodni arról, hogy teljesen figyelembe veszem ennek a pandémiának az eredményét.

Azonnal nem kezdünk dolgozni a harmadik filmen. Nagyon remélem, hogy az amazonok filmjét a Wonder Woman 3. előtt sikerül megcsinálni. És lehet, hogy egyiket sem én rendezem. Soha nem tudhatod, hogy mi történik ebben a világban. De igen, szerintem a történet nagyon hasonló marad. De szeretnék megbizonyosodni arról, hogy mindez miben befolyásolja a filmet.

Patty Jenkins

A Wonder Woman 1984 bemutatója október 2-án lesz az amerikai mozikban, a hazai bemutató időpontját még nem jelentette be a filmforgalmazó.

Patty Jenkins
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Joker: Kétszemélyes téboly
Előzetesek

Magyar szinkronnal is észvesztő lett a Joker: Kétszemélyes téboly előzetese

Úrrá lesz az őrület a Joker: Kétszemélyes téboly nagy előzetesében.

Megfojtott virágok
Filmek

Zack Snyder és Leonardo DiCaprio tárgyaltak Lex Luthor szerepéről, végül egy jó ötlettel álltak fel

Szerepet nem kapott, de Leonardo DiCaprio ötletét végül Zack Snyder filmre vitte.

Peacemaker - Békeharcos
Sorozatok

James Gunn megosztott egy képet a Peacemaker – Békeharcos 2. évad forgatásáról

James Gunn egyszerre dolgozik a Superman és a Peacemaker forgatásán.