Főoldal Filmek 2018 ötven legjobb filmje
FilmekBREAKING

2018 ötven legjobb filmje

2018-ban sok órát töltöttünk a moziterem, de ideje búcsút vennünk tőle, így most összeválogattuk „szerintünk” 2018 ötven legjobb film listáját.

1.1k
2018 legjobb filmjei
20. Deadpool 2

Deadpool 2 (2018)

Miután túlél egy csaknem halálos kimenetelű találkozást egy tehénnel, az eltorzult ábrázatú büfés szakács (Wade Wilson) azon fáradozik, hogy beteljesítve álmát ő legyen varázslatos városának legszexibb pultosa, s közben azzal is kénytelen megbarátkozni, hogy elveszítette ízl(el)ését. Hogy ismét megfűszerezze életét, no meg hogy szert tegyen egy fluxuskondenzátorra, Wade nindzsákkal, a jakuzával és pár szexuálisan túlfűtött kutyával is megbirkózik. Beutazza a világot, s közben felfedezi a család, a barátság és az íz(le)lés fontosságát – s így újra ínyére lesz a kalandozás, sőt még a Világ Legjobb Szeretőjének járó, áhított bögrét is kiérdemli.

19. Tomb Raider

Tomb Raider (2018, film)

A rettenthetetlen, független fiatal nő, Lara Croft kislány volt még, mikor édesapja, a különc kalandor nyomtalanul eltűnt. Most, 21 évesen, csak él bele a világba; East London nem túl bizalomgerjesztő utcáit rója biciklis futárként, miközben alig telik neki lakbérre, és alig ér oda időben a főiskolai előadásokra. Mindenáron a saját lábán kíván megállni, így nem hajlandó átvenni apja cégbirodalmának irányítását, ahogy az is szent meggyőződése, hogy Lord Croft még él. Hét év eltelte és a tényekkel való folytonos szembesítés dacára Lara elindul, hogy egyszer s mindenkorra megoldja az apja halálát övező rejtélyt.
Hátrahagyva addigi életét, Lara apja utolsó ismert tartózkodási helyét veszi célba: egy mesebeli sírkamrát, ami egy legendás szigeten, valahol Japán mellett található. Küldetésével nagy fába vágja a fejszéjét; már a sziget megközelítése is veszedelmes kalandot ígér. A tét nagyobb nem is lehetne Lara számára, aki a kedvezőtlen esélyekre fittyet hányva, éles eszére és tántoríthatatlanságára támaszkodva feszegeti tűrőképessége határait, útban az ismeretlen felé.

Kritika: Tomb Raider

18. ŰrDongó

ŰrDongó (2018)

1987-ben Űrdongó menekülni kényszerül a Cybertronról, és egy kaliforniai tengerparti kisváros roncstelepén rejtőzik el. Charlie (Hailee Steinfeld) éppen 18 éves lesz, és keresi a helyét a világban. Ő talál rá az ütött-kopott, lerobbant Űrdongóra. Amikor Charlie életre kelti, hamar ráébred, hogy ez az autó nem csak egy közönséges Volkswagen Bogár…

Kritika: ŰrDongó

17. Csuklyások: BlacKkKlansman

BlackkKlasnman

A mindig energikus és eredeti rendező, Spike Lee megtörtént eseményeken alapuló új filmje Ron Stallworth történetét tárja elénk. Ez a Colorado Springs-i rendőr volt az első afro-amerikai bűnüldöző, aki beépült a hírhedt Ku Klux Klánba. Bármilyen hihetetlen, Stallworth nyomozó (John David Washington), és társa, Flip Zimmerman (Adam Driver) beépültek a KKK legmagasabb köreibe, hogy megakadályozzák azt, hogy a szervezet átvegye az uralmat a város felett…

16. Roma

Roma 2018

A film egy középosztálybeli mexikói család mindennapjait követi nyomon egy éven keresztül, a hetvenes években.

15. Bohém rapszódia

Bohém Rapszódia (2018)

A Bohém rapszódia a Queen zenéjének és a banda rendkívüli énekesének kirobbanó története. Freddie Mercury fittyet hányt a sztereotípiákra és ellenszegült a konvencióknak, így vált belőle a világ egyik legkedveltebb zenésze. Tanúi lehetünk a zenekar üstökösszerű felemelkedésének meghatározó dalaik és forradalmi hangzásuk révén, Mercury féktelen életvitelének a bandára gyakorolt hatásainak, és dicső visszatérésüknek a Live Aiden, ahol a már súlyos betegséggel küzdő Mercuryval az élen a rocktörténelem egyik legnagyszerűbb koncertjét adják. A Queen nem csupán zenekar, hanem egy család is volt, s máig megihletik a kívülállókat, az álmodozókat és a zene szerelmeseit.

Kritika: Bohém Rapszódia

14. A Hangya és a Darázs

A Hangya és a Darázs (2018)

A Marvel Studios új filmjében az Amerika Kapitány: Polgárháború eseményeit követően
Scott Lang kénytelen viselni döntései következményeit szuperhősként és apaként egyaránt. Próbál egyensúlyozni a magánéletében és a Hangyaként reá nehezedő felelősséggel, ám mikor Hope van Dyne és Dr. Hank Pym felkeresi, újabb küldetésre indul. A Darázs személyében társat is kap, így csapatban derítenek fel súlyos titkokat a múltból.

Kritika: Hangya és Darázs

13. Legendás állatok - Grindelwald bűntettei

Legendás állatok 2018

Göthe Salmander (Eddie Redmayne) szerencsére nem változik. Most is ugyanaz a két ballábas, nagy tudású varázsló, aki él-hal a legendás állatokért, és mindent megtesz értük, akár a Roxfortban jár, akár a világ más, egzotikus tájain. A varázslények iránti rajongása azonban ismét újabb kalandba sodorja: ezúttal régi szerelme, Leta Lestrange is felbukkan, de mellette vannak az első részben megismert barátai, a két csinos varázslónő, a legilimentor Queenie (Alison Sudol) és az auror Propentina (Katherine Waterston) valamint a legjobb szívű mugli, Jacob. Meg persze a varázslók és emberek közötti békességet gyűlölő, nagy hatalmú és mindenkin átgázoló Gellert Grindelwald (Johnny Depp)…

Kritika: Legendás állatok – Grindelwald bűntettei

12. Lady bird

Lady Bird 2018

Greta Gerwig első önálló rendezése merész, új hangot üt meg, bravúrosan tárja fel a humort és a pátoszt, amit egy anya és tinédzser lánya közti viharos viszony rejt.
Christine “Lady Bird” McPherson (Saoirse Ronan) teljesen olyan, mint a szeretettől túláradó, megrögzötten makacs és határozott anyja, Marion (Laurie Metcalf), akivel örökös harcban áll. Marion nővér, és fáradhatatlanul dolgozik, hogy ellássa családját, miután Lady Bird apja elveszíti az állását. A kaliforniai Sacramentóban vagyunk 2002-ben, az amerikai gazdaság szeszélyes változásai közepette játszódó történet érzékeny tükröt tart a kapcsolatoknak, melyek formálnak minket, a hiteknek, melyek meghatároznak minket, és a páratlan szépségű helynek, amelyet otthonnak nevezünk.

Kritika: Ladybird

11. A hihetetlen család 2.

Hihetetlen család 2 (2018)

Mindenki kedvenc szuperhős-családja visszatér A hihetetlen család 2.-ben. Ezúttal Helen kerül középpontba, így Bobra hárul a feladat, hogy Illanával és Vill-lel megoldja otthon a hétköznapi élet kihívásait.

Nehéz változás ez mindannyiuk számára, amit nem könnyít meg az sem, hogy senki nem tudja még mindig, milyen erő is lakozik Furiban. Amikor egy új gonosztevő elméjéből kipattan egy briliáns és veszedelmes terv, a családnak – és Fridzsimennek – ismét egy csapatként kell dolgoznia – ám az sem olyan egyszerű, ha mind hihetetlen figurák!

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...