Főoldal Filmek 2018 ötven legjobb filmje
FilmekBREAKING

2018 ötven legjobb filmje

2018-ban sok órát töltöttünk a moziterem, de ideje búcsút vennünk tőle, így most összeválogattuk „szerintünk” 2018 ötven legjobb film listáját.

1.2k
2018 legjobb filmjei
40. Sodródás

Sodródás 2018

A vagány és talpraesett Tamit (Shailene Woodley) kalandvágya a festői Tahitire csábítja, ahol megismerkedik a szenvedélyes vitorlázóval, Richarddal (Sam Claflin). A két szabad szellem egymásba szeret, és együtt vágnak neki a végtelen Csendes-óceánnak, hogy eljuttassanak egy hajót Kaliforniába. Nem is sejtik, hogy minden idők egyik legpusztítóbb hurrikánja felé tartanak, amely hamarosan irtózatos erővel csap le rájuk. Amikor Tami magához tér, a hajót romokban, Richardot pedig súlyos állapotban találja. A semmi közepén, egyes-egyedül önmagára utalva a fiatal nőnek minden bátorságára és lelkierejére szüksége van, hogy életben maradjon és megmenthesse a férfit, akit szeret.

39. BUÉK

BUÉK (film, 2018)

Szilveszter éjjelén bármi megtörténhet. Jó is, rossz is, furcsa is. Egy baráti társaság úgy dönt, hogy egy játékkal fűszerezi meg a bulit: egész este mind a heten úgy telefonálnak és írnak vagy fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy a többiek is láthassák, hallhassák őket. És ezzel el is kezdődik a hazugságok, átverések és simliskedések hosszú sora. Mert igazából mindenkinek van egy (vagy több) titka, szégyellnivalója, másik szerelme, másik élete… és hazudni általában könnyebb, mint őszintének lenni. Persze csak addig, míg le nem bukik az ember.

Goda Krisztina a Csak szex és más semmi óta különösen sikeres hazai filmek rendezője, régi alkotótársával, Divinyi Réka forgatókönyvíróval és néhány nagyon ismert, nagyon tehetséges színész segítségével kelti életre a csupa fordulattal, meglepetéssel teli szilveszter éjszaka eseményeit.

Kritika: BUÉK.

38. Én, Tonya

Én, Tonya (film, 2018)

Tonya Harding bulvártörténete a kilencvenes évek amerikai médiaeseményeinek egyik legnagyobb port kavart sztorija volt. A tehetséges fiatal műkorcsolyázó karrierje ragyogóan ívelt felfelé, amelyben a sportoló elszántsága mellett elvitathatatlan része volt a nem éppen finomkodó nevelési és edzői módszereket alkalmazó szabad szájú anyjának. Aztán Tonya egy nap megismerkedett egy férfival, s az élete innentől meredeken más irányt vett. Például a legnagyobb riválisa elleni merényletig. Tonya egyszeriben a legnagyobb közellenséggé vált, pedig lehet, hogy ő is csak egy áldozat volt, neveltetése és ex-pasija áldozata. Az Én, Tonya az események szatirikus feldolgozása. Vagy lehet, hogy az élet ennyire abszurd fordulatokra volt képes?

Kritika: Én, Tonya

37. Paddington 2

Paddington (film, 2018)

Mindenki kedvenc macija, a dédelgetni való Paddington boldogan éldegél a Brown családdal Windsor Gardensben, ahol az előző részben talált otthonra. Paddington csupa szív és vidámság, és amerre csak jár, marmeládot osztogat, így nem csoda, hogy roppant népszerű a helyiek körében. A kismackóra nagy feladat vár: közeleg imádott nagynénje, Lucy századik születésnapja, ezért méltó ajándékot kell kerítenie neki.
Amikor Mr. Gruber régiségboltjában észrevesz egy különleges könyvet, azonnal tudja, hogy az az igazi. És mivel a könyv nincs ingyen, lelkes hősünk furábbnál furább munkákat vállal el, hogy megvehesse. Ám ekkor a nagybecsű művet ellopják, és Paddingtonra, no meg Brownékra vár, hogy leleplezzék a gaz tolvajt.

36. Escobar

Escobar 2018, film

1983-ban Virginia Vallejo, a szépségéről is híres médiaszereplő, akinek kegyeiért milliomosok versengnek, megismeri Pablo Escobart. Négy évig tartó románcuk egy olyan világba enged bepillantást, amelyet a kábítószer, a korrupció, erőszakos hatalmi harcok és páratlan gazdagság ural. A borzalmas és szenvedélyes szerelmi történet korunk egyik legsötétebb bűnöző elméjének fejlődéstörténete is egyben. A legendás drogbáró elképesztő kegyetlenséggel építi birodalmát, amelyet nemcsak az illegális üzleti világhoz fűznek erős szálak, de természetesen a politikához is.

35. Kutyák szigete

Kutyák szigete - 2018

A Kutyák szigete hőse Atari Kobajasi, a korrupt Kobajasi polgármester 12 éves nevelt fia. Mikor egy rendelet értelmében Megaszaki összes kutyáját egy széles kiterjedésű, hulladéklerakóként használt szigetre száműzik, Atari egymaga indul apró repülőjén a Szemét-szigetre, hogy felkutassa testőrkutyáját. Ott egy falka új barát segítségével belevág nagy kalandjába, ami megváltoztatja az egész város jövőjét.

34. A csempész

Csempész

Earl (Clint Eastwood) nincs jó passzban. Elmúlt 80, nincs pénze, magányos és csődeljárás folyik ellene. Egészen természetes, hogy amikor valaki munkát ajánl neki, vállalja. Hiszen csak vezetnie kell – csak éppen az egyik mexikói kartell használja drogfutárnak. De teljesíti a feladatát, és mert gyors, pontos, ráadásul minden gyanún felül áll, újabb és újabb fuvarokat bíznak rá. Az üzlet egyre jobban megy…

Csakhogy a kábítószer-elleni osztály zsarujának, Colin Batesnek (Bradley Cooper) feltűnik, hogy új szállító került a rendszerbe, és a nyomába ered. A csempész viszont szeretné rendbe hozni az életét, mielőtt a zsaruk vagy a kartell emberei utolérnék.

33. Jurassic World: Bukott birodalom

Jurassic World - Fallen Kingdom

A filmtörténet egyik legnépszerűbb és legsikeresebb sorozatának új részében visszatérnek a csodák, a kalandok, az izgalmak, a kedvenc szereplők, a már ismert dinoszauruszok – és felbukkannak teljesen új fajok is, amelyek döbbenetesebbek és félelmetesebbek minden eddigi
őslénynél.

Kritika: Jurassic World: Bukott birodalom

32. Aquaman

Aquaman (film, 2018)

Arthur Curry megtudja, hogy Atlantis, a víz alatti királyság trónja rá vár. Mint törvényes örökösnek, neki kell elfogadnia a koronát, hogy csatába vezesse a népét – mert a világ bajban van. És nincs más aki kiálljon érte.

Kritika: Aquaman.

31. Húzós éjszaka az El Royale-ban

Húzós éjszaka az El Royale-ban (film, 2018)

Hét titkokkal terhelt idegen találkozik a kaliforniai Tahoe-tó mellett az El Royale-ban, egy sötét múltú, lelakott hotelben. Egy végzetes éjszaka folyamán mindenkinek jut egy utolsó esély a megváltására… mielőtt végleg elszabadul a pokol.

Kritika: Húzós éjszaka az El Royale-ban

30. Expedíció

Expedíció

Az izgalmas történet egy biológusnőről szól, aki csatlakozik egy csak nőkből álló expedícióhoz az X Térségbe ez egy titokzatos vadon Florida déli végén, melyet lezárt a kormány. Ott kiderül, hogy nem minden az, aminek látszik a bizarr tájban, amely mindent elnyel és átalakít, ami az útjába kerül…

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...