a
FőoldalFilmekSúlyosabb a Végtelen háború kimenete, mint azt gondoltuk

Súlyosabb a Végtelen háború kimenete, mint azt gondoltuk

A Marvel Studios elnöke, Kevin Feige megerősítette, hogy Thanos csettintése sokkal súlyosabb károkat okozott a Végtelen háborúban, mint azt hittük.

A Bosszúállók: Végtelen háborúban Thanos összegyűjtötte mind a hat Végtelen Követ, s ezzel véghez vitte ördögi tervét. A képregényekkel ellentétben a filmben Thanos úgy gondolta, csak akkor lehet fenntartani az életet az univerzumban – hiszen azok végesek -, ha megfelezzük azt, s így elkerülhető az, ami a Titán szülőbolygójával történt a múltban.

Thanos egy csettintéssel törölte a fél univerzumot, ami sokakban felvetett egy kérdést, hogy csak az emberek estek áldozatul, vagy más élőlények is. A Marvel Studios elnöke, Kevin Feige ezt most megerősítette, hogy az Őrült Titán csettintése minden élőlényre, nem csak az emberekre volt hatással.

A Birth.Movies.Death arról kérdezte a stúdió fejét, hogy Thanos tette hatással volt-e az állatokra és a növényekre is, mire a Feige a következőt válaszolta:

Igen! Igen, minden életre.

Részben így már az is érthető, hogy a Galaxis Őrzői közül többen is elporladtak a film végén, s csak a genetikailag erősebb mosómedve, Mordály élte túl a csatát. Sőt, már azt is tudjuk, hogy A Hangya és a Darázs stáblista utáni jelenete hogyan köti össze a két filmet, ami talán komoly szerepet játszik majd a jövő májusban érkező Bosszúállók 4. cselekményében. (Pletykák szerint a megmaradt, az első Bosszúállók és Hangya visszamegy a múltba, hogy átírják a jövőt, s ezzel megfékezzék Thanost.)

Megosztás:
Cikk értékelése

Programtervező vagyok. Előző újságnál tech rovatom volt, de becsatlakoztak a filmek és sorozatok is, azóta pedig nem tudtam kiszeretni belőlük.