Batgirl

Többen is versenyben vannak Barbara Gordon szerepére az HBO Max készülő Batgirl című filmjében

Még nem döntöttek, hogy ki lesz Batgirl.

Az elmúlt években több alkalommal is téma volt a Batgirl. 2017 márciusában arról számoltunk be, hogy a Bosszúállók-filmet is jegyző Joss Whedon veszi kézbe a DC új szuperhősének kalandját. Arról is beszéltek, hogy kik a jelöltek a főszerepre, de egy ponton minden megszakadt, amikor Whedon bejelentette távozását, mindezt azután tette, hogy a mozikban bemutatták Az Igazság Ligáját, s finoman szólva sem volt benne köszönet.

Aztán május végén váratlanul bedobták, hogy Adil El Arbi és Bilall Fallah rendezőpárossel elkészítik Barbara Gordon, azaz Batgirl szólófilmjét. Egy HBO Max projekt keretében fogják megvalósítani a filmet, bár azt nem tudni, hogy ez egészen pontosan mit jelent, hogy ezzel esetleg lemondanak a mozis bemutatóról.

A Warner Bros. időközben már megkezdte a jelöltek meghallgatását is, és több név is szóba jöhet a főszerepért. A Deadline szerint a meghallgatáson jelen lesz Isabella Merced, Zoey Deutch, Leslie Grace és Haley Lu Richardson is. Őszintén szólva, nehézen tudnánk megválaszolni, hogy a felsorolt nevek közül ki lenne jó a szerepre, de még a casting elején járunk, szóval jó eséllyel hamarosan újabb nevekről írhatunk.

Merced (Isabella Moner nevet váltott) korábban a Dóra és az elveszett Aranyváros főszereplőjét játszotta, de szerepet kapott a Transformers: Az utolsó lovag és a Sicario 2. – A zsoldos alkotásokban is, legközelebb pedig Jason Momoa oldalán látjuk a Netflix gyártású Édes kislányom című filmben. Deutch filmjei: a Set It Up vagy a Zombieland – A második lövés, míg Grace legutóbb Ninát játszotta az In the Heights – New York peremén című filmben. Végül pedig Richardson, aki a Support the Girls, az Egy magányos tinédzser és a Széttörve szerepeiről ismerős.

A film forgatókönyvén Joss Whedon kezdett dolgozni, de beletört a bicskája. Elmondása szerint nem volt képes megfelelő történettel előállni a karakterhez, ezért egy év gyötrődés után lemondott az író és rendező teendőről. Ezután az ŰrDongó című film forgatókönyvírója, Christina Hodson vette kézbe a sztorit, aki korábban is dolgozott már DC adaptáción. Részben az ő tollából született a Ragadozó madarak, legutóbb pedig a The Flashsz kriptjén dolgozott, szóval nem áll távol tőle a DC világa.

Total
0
Shares
Previous Article
Penge

Bassam Tariq rendező a Marvel Studios kiszemeltje a Mahershala Ali főszereplésével érkező új Penge-filmre

Next Article
Fekete Párduc

Winston Duke megerősítette, hogy M’Baku visszatér a Fekete Párduc: Vakanda légy áldott című folytatásban

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!