Főoldal Filmek Rian Johnson védelmébe vette a Star Wars-előzménytrilógiát, és elmondta, miért tartja csodálatosnak
Filmek

Rian Johnson védelmébe vette a Star Wars-előzménytrilógiát, és elmondta, miért tartja csodálatosnak

Rian Johnson is odáig van az előzménytrilógiáért.

200
Rian Johnson

A rajongók időnként hajlamosak erős szavakkal jellemezni George Lucas előzménytrilógiáját a klasszikus, eredeti három rész után, hogy ezek az új filmek már nem is a rajongóknak, hanem a rendező magának forgatta. Van benne igazság, ám talán még akkor sem annyira rossz a helyzet, mint a Disney érában készült folytatástrilógia esetében, hiszen Rian Johnson neve szinte már egy szitokszónak számít a messzi-messzi galaxisban, pedig ő csak a Lucasfilm akaratát teljesítette.

Nem jobb a helyzet a legendás Skywalker legenda utolsó részénél sem, hiszen a Star Wars: Skywalker kora az egyik legrosszabb pontszámot kapta, és egyik előzménytrilógia rész sem kapott ilyen alacsony pontszámot, mint a IX. rész. Bár nem a folytatásokról volt szó, hanem a korábbi filmek kerültek szóba, amikor is Johnson védelmébe vette az előzménytrilógia három részét, és egyenesen zseniálisként írta le őket.

…egy gyönyörű hét órás filmet készített a gyerekek számára, ami arról szól, hogy a hatalom és a veszteség félelme hogyan csinál a jó emberekből fasisztákat, és mindezt úgy csinálta, hogy tengernyi technikai változást bemutatott a modernkori filmkészítésben az elmúlt harminc évből.

Rian Johnson

És milyen igaza van Johnson-nak, hiszen Lucas nagyszerűen használta a kék és zöld háttereket a forgatásokon, nem egy olyan forgatási képet láttunk, ahol szó szerint kékbe borult minden egy jelenet felvételére. Legutóbb Ewan McGregor is megjegyezte, hogy mennyire nehéz volt így forgatni, s már nagyon várja, hogy a The Mandalorian új eszközével mennyire élvezetesebb lesz filmezni az Obi-Wan Kenobi-sorozatot. Másfelől pedig nagyon erős gondolatmenetet követett Lucas, amikor Anakin Skywalker történetét elmesélte, hogyan állt át a Sötét oldalra, még akkor is, ha a kivitelezésben voltak hibák.

Rian Johnson
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Klyo Ren
Filmek

Adam Drivert még mindig kísérti, hogy Kylo Ren megölte Han Solót Az ébredő Erőben

Sokan vitatják a pillanatot, amikor Kylo Ren megölte Han Solót.

Star Wars: Skywalker kora
Filmek

Daisy Ridley szerint a következő Star Wars nagyon más, mint amire számított

Daisy Ridley új Star Wars-filmje 15 évvel játszódik a Skywalker kora után.

Dave Filoni
BREAKINGFilmek

Dave Filoni lett a Lucasfilm kreatív igazgatója, ő felel a Star Wars jövőjéért, a filmekért és a sorozatokért

A rajongók legnagyobb örömére előléptetést kapott Dave Filoni, ő lett a Star...

Taika Waititi
Filmek

Taika Waititi úgy fogalmazott, hogy “fel fogja b*szni az embereket” a Star Wars-filmje

Taika Waititi Star Wars-filmje vagy óriási siker lesz, vagy hatalmas bukta.