Főoldal Filmek Most éppen azért kampányolnak, hogy Ben Affleck elkészíthesse a saját The Batman-filmjét
Filmek

Most éppen azért kampányolnak, hogy Ben Affleck elkészíthesse a saját The Batman-filmjét

Már megint egy kampány, most a The Batmanért.

171
Batman

Egy időben Ben Affleck töltött be mindent a The Batman projektnél. Egymaga volt a rendező, író és a főszereplő. De több sebből is vérzett a projekt, ami végül ahhoz vezetett, hogy Affleck távozott, helyette pedig Matt Reeves vette át a stafétát. Reeves egy új történettel állt elő, teljesen mellőzte az addigi történetet, és Deathstroke sorsát is megpecsételte ezzel.

Affleck és Geoff Johns közösen dolgozott a The Batman forgatókönyvén, amit többször is átírtak, de egyik változat sem nyerte el a Warner Bros. tetszését. A problémák és az időközben Az Igazság Ligája körül kialakult helyzet miatt Affleck a magánéletben súlyos árat fizetett, ami miatt a főszerepről is le kellett mondania. Affleck őszintén beszélt arról, hogy alkoholba fojtotta bánatát.

Bár úgy tűnt, hogy végleg elköszön a szereptől, tavaly nyáron kiderült, hogy Michael Keaton mellett Affleck is visszatér Batman szerepében az önálló The Flash-filmben. Legutóbb a Zack Snyder: Az Igazság Ligája rendezői változatában láttuk a Batmanként, de természetesen a SnyderCut-kampány sikere után több se kellett a rajongóknak, hogy újabb próbálkozást tegyenek egy film bemutatására. Már nemcsak a Suicide Squad – Öngyilkos osztag rendezői változat mellett, hanem az Affleck-féle The Batman mellett is kampányolnak, hogy a színész elkészíthesse saját filmjét.

A #MakeTheBatfleckMovie név alatt indult kampány a közösségi médiában. A rajongók ezúttal is abban bíznak, hogy a WarnerMedia tudomásul veszi, mit akarnak, és elkészítik ezt a filmet. A DC rajongói több filmért is kampányolnak jelenleg, köztük például #RestoreTheSnyderVerse és #DeathstrokeHBOMax.

Joe Manganiello korábban elárulta a The Batman-filmről, hogy miután Deathstroke jóformán megöli Gotham védelmezőjét, Batgirl sietett volna Batman segítségére. Batgirl többször is előkerült már, korábban Joss Whedon dolgozott rajta, de nehézségekbe ütközött, s dobta a projektet. Noha a rajongók kitartanak, a WarnerMedia elnöke, Ann Sarnoff nemrég világossá tette, vége Zack Snyder univerzumának, nem terveznek további rendezői filmet kiadni HBO Maxra.  

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Lex Luthor
Filmek

A Superman: Legacy Lex Luthor szerepére bejelentkezett egy színész

Lex Luthor is szerepelni fog James Gunn készülő Superman: Legacy című filmjében.

Aquaman és az Elveszett Királyság
Előzetesek

Az Aquaman és az Elveszett Királyság új előzetesében Fekete Manta mindenkit lever, aki az útjában áll

Arthur Curry végső csatájára készül a bosszúra szomjas Fekete Manta ellen az...

Aquaman és az elveszett királyság
Filmek

Jason Momoa gyakorlatilag megerősítette, ennyi volt Aquamanként, és egy másik karaktert játszik

Az Aquaman és az Elveszett Királysággal gyakorlatilag ennyi volt ennek a franchise-nak.

María Gabriela de Faría
Filmek

María Gabriela de Faría játszhatja a Superman: Legacy főgonoszát

María Gabriela de Faría csatlakozik a DC Univerzumhoz, méghozzá James Gunn készülő...