Főoldal Filmek Megerősítést kapott, hogy R-besorolást kapott a Zack Snyder: Az Igazság Ligája
Filmek

Megerősítést kapott, hogy R-besorolást kapott a Zack Snyder: Az Igazság Ligája

Újabb kívánsága teljesült a rajongóknak.

407
Az Igazság Ligája

Múlt hét pénteken végre kiderült, hogy a Warner Bros. mikor fogja bemutatni Az Igazság Ligája rendezői változatát. A bejelentéssel egy időben azt is megtudtuk, hogy bár HBO Max exkluzív tartalomként reklámozza a filmet, a világpremiernek köszönhetően mégis elérhető lesz az HBO GO szolgáltatáson is, így nem maradnak le semmiről a rajongók, akik csaknem 3 éven keresztül kampányoltak.

Több pletykát is olvashattunk a film besorolásáról. Maga Zack Snyder rendező nyilatkozott arról tavaly, hogy szíve szerint fekete-fehér kiadásban mutatta volna be a filmet, amihez a legnagyobb, R-besorolás társult volna. Eddig nem lehettünk biztosak benne, hogy megkapja a 18-as karikát a film, most azonban az MPAA megerősítette, hogy az erőszakos jelenetek és a vulgáris kifejezések miatt korhatáros jelzőt kapott a várva-várt alkotás, ami csaknem 150 percnyi eddig soha nem látott extra jelenetet tartalmaz majd.

A mozikban bemutatott film az erőszak és akciók után csak PG-13-as besorolás kapott, ami arra utal most, hogy a rendezői vágás tényleg sokkal durvább lett Joss Whedon vágásától. Tavasszal még úgy reklámozták a filmet, hogy négy 1 órás részként fogják bemutatni a filmet, azonban néhány hete meggondolták magukat a készítők, s egyben, 4 órás filmként fogják majd bemutatni hamarosan. A Zack Snyder: Az Igazság Ligája című film március 18-án lesz elérhető az HBO Max és az HBO GO platformokon, és utóbbi természetesen itthon is elérhető.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Megfojtott virágok
Filmek

Zack Snyder és Leonardo DiCaprio tárgyaltak Lex Luthor szerepéről, végül egy jó ötlettel álltak fel

Szerepet nem kapott, de Leonardo DiCaprio ötletét végül Zack Snyder filmre vitte.

Olimpia
Filmek

100 nap múlva indul az 2024-es párizsi olimpiai játékok

Maxold ki a 2024-es párizsi olimpiai játékokat a hamarosan induló Max szolgáltatással.

Peacemaker - Békeharcos
Sorozatok

James Gunn megosztott egy képet a Peacemaker – Békeharcos 2. évad forgatásáról

James Gunn egyszerre dolgozik a Superman és a Peacemaker forgatásán.