Főoldal Filmek Kevin Feige nem zárja ki, hogy Venom megjelenik a Marvel Moziverzumban
Filmek

Kevin Feige nem zárja ki, hogy Venom megjelenik a Marvel Moziverzumban

Nem szabad elutasítani semmit sem.

397
Venom Pókember

Gyakorlatilag a Venom bejelentése óta mennek találgatások arról, hogy a Sony Pictures saját képregényes univerzuma és a Marvel Moziverzum között lesz átjárás vagy sem. A Venom bemutatója után kiderült, hogy Tom Holland egy cameo jelentét is leforgatták, de a Disney kérésére kivágták a filmből, mert akkoriban kisebb ellentét alakult ki a két stúdió között.

Már korábban is kérdezték arról a stúdió producereit, hogy Venomot és Pókembert összeeresztik-e. Amy Pascal producer válasza beszédes volt erre a kérdésre, ám konkrétumokat nem árultak el, sőt, Kevin Feige testbeszédéből úgy tűnt, hogy csak egy jó viccnek tűnik az egész. Most néhány évvel később és egy új Sony Pictures és Disney szerződéssel a zsebben a status qou megváltozott.

A két stúdió egyre mélyebbre szövi a barátságot, amellett hogy a Sony Pictures saját Pókemberes univerzumot épít. A Venom 2. Vérontó mellett érkezik majd a Morbius, a Kraven és Spider-Woman is saját filmet kap, és akkor az animációs filmekről még nem beszéltünk. És ez még semmi. Amikor a Sony és a Disney elásta a csatabárdot, a Marvel Studios elnöke úgy fogalmazott, hogy a Pókember különböző univerzumokban fog megjelenni. Most, hogy kezdik a multiverzumot behozni, s a Sony korábbi alkotásaiból visszatérnek néhányan, talán Venom előtt is megnyitják az ajtót, hogy találkozzon a két karakter egymással.

A Rotten Tomatoes kérdéseire korábban Feige elárulta, hogy Agatha Harkness előbb tér vissza a képernyőre, mint gondoltuk. Egy másik kérdésre is válaszolt, ugyanakkor nem ment bele semmilyen spekulációba vagy pletykába, de azért reménykedhetnek a rajongók.

Nem akarok pletykákról vagy spekulációkról beszélni, hogy mi és mi nem történhet meg olyan karakterekkel kapcsolatban, amiket a Marvel Studios még nem mutatott be a képernyőn. De azt mondom, amit mindig is mondok, hogy mivel 20 éve dolgozom a Marvelnél, nem utasítanék el semmit. Semmit sem zárnék ki teljesen. Hogy mikor, hogyan és hol, azt még nem tudjuk. Bármilyen pletyka, amit azt interneten olvasni lehet, bármikor megtörténhet kezdve holnaptól és a sohával bezáróan.

Kevin Feige

A két karakterrel külön-külön találkozunk idén. A Pókember: Nincs hazaút decemberben kerül a mozikban, Tom Hardy főszereplésével a Venom második részét pedig szeptember végén mutatják be. A folytatásban Venom egy legendás ellenfelet kap Vérontó személyében, akit Woody Harrelson kelt életre. Harrelson karakterével már az első film stáblista végi jelenetében is találkoztunk, ami tényleg csak egy felvezető volt, de ahogy a Venom 2. címe is mutatja, a folytatásban kő kemény szimbiota-harc várható. Kettőjük mellett visszatér még Michelle Williams (Anne Weying), új belépőként pedig Naomi Harris, aki Sikoly szerepét kapta, valamint Stephen Graham is látható lesz, ám eddig titokban tartották szerepét a történetben.

Venom 2. – Vérontó című filmre szeptember 24-én válthatunk jegyet.

Venom 2. - Vérontó

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Aliens vs. Avengers
Másvilág

A Marvel összeereszti a Bosszúállókat a Xenomorphokkal a képregényekben

Már nagyon várták a rajongók, hogy a Bosszúállók és a Xenomorph összecsapjon.

Pókember: Idegenben
Filmek

Kitűzték a Pókember 4. forgatásának időpontját, de ki lesz a rendezője?

Ki lesz Jon Watts utódja a Pókember 4. rendezői székében?