Kampókéz

Ismét elhalasztották a Kampókéz bemutatóját, de ezúttal még dátumot sem kapott

Törölték a Kampókéz idei bemutatóját.

Nagyon úgy fest, hogy korai volt az öröm a Tenet bemutatója után, mert a Warner Bros. próbálkozása nem váltotta be a várt áttörést. Az előzetes felmérésekhez képest a film rosszabbul teljesített, így Christopher Nolan és a Warner nyomdokaiba aligha lép másik stúdió, sőt, azóta a helyzet is durvább lett, a koronavírus-járvány fertőzöttek száma rekordokat döntött világszerte. Közben a nagy amerikai városokban, Los Angelesben, New Yorkban, San Franciscóban a mozikat októberig nem fogják kinyitni, ez pedig nem tesz jót a filmiparnak.

Tegnap megerősítették, hogy a Wonder Woman 1984 jövő hónapi bemutatóját törölték, s december 25-én készülnek bemutatni a filmet, most pedig újabb csúsztatásról kell beszámolnunk. Az eredetileg 2020. június 12-ére ütemezett Kampókéz bemutatóját szeptemberre tolták nyáron, majd októberre, míg végül teljesen kivették a 2020-as naptárból. A Universal Pictures és az MGM hajnalban bejelentette, hogy csak 2021-ben fogják bemutatni a várt alkotást, ám pontos időpontot nem árultak el.

Az előttünk álló napokban várhatóan újabb filmek premierjét fogják törölni, forrásaink szerint a Dűne már biztosan 2021-ben kerül a mozikba, és a Disney is erősen afelé halad, hogy a Fekete Özvegy rögtön VOD-formában, azaz a Disney+ streamingszolgáltatón debütáljon ősszel, miután a Mulan meghozta a várt sikert – elemzők számításai alapján.

Total
3
Shares
Previous Article
Thor: Ragnarök

Chris Hemsworth a Thor: Love and Thunder után is marad Thor szerepében a Marvel Moziverzumban

Next Article

Szerdán újabb PlayStation 5 Showcase, végre lehull a lepel a konzol áráról is?

Related Posts