Főoldal Előzetesek A frászt hozták ránk a Kampókéz című reboot legújabb előzetesében
Előzetesek

A frászt hozták ránk a Kampókéz című reboot legújabb előzetesében

Kampókéz augusztusban visszatér a mozikba.

371

A filmet eredetileg 2020. június 12-én szerették volna bemutatni, ám a helyzetre való tekintettel a stúdió több alkalommal is eltolta a bemutató időpontját. Előbb a tavalyi év szeptemberére, majd októberére, végül pedig teljesen levette az idei műsorról a filmet. A legfrissebb ütemezésben 2021. augusztus 27-ei, ami azt jelenti, hogy a hazai mozikban 2021. augusztus 26-án kerül műsorra a feldolgozás.

A Clive Barker novellája alapján készült 1992-es Kampókéz máig nagy népszerűségnek örvend a horrorzsáner szerelmesei között, azonban csakúgy mint a legtöbb hollywoodi klasszikus ez sem tudta elkerülni a folytatást, ám az első résszel szemben az elkészült két folytatás könnyen felejthetőre sikerült. Igazából azt is mondhatnánk, hogy botrányba torkollottak a folytatások.

Mivel több mint 20 év eltelt már, hogy utoljára láttuk a rémalak történetét, valakinek eszébe jutott, hogy ideje lenne feleleveníteni Kampókéz történetét. Az új feldolgozás mögé korunk egyik legtehetségesebb rendezője, Jordan Peele (Tűnj el!Mi) állt be, mint producer, a rendezői teendőket pedig Nia DaCosta (Little Woods) kapta. A reboot kapott már egy szédítő előzetest, minap pedig befutott egy újabb hátborzongató előzetes belőle.

Tűnj el! című film forgatókönyve után Oscar-díjat is bezsebelt Peele elvállalta a feldolgozást, hiszen az elmúlt években erőszeretettel dolgozza fel az elnyomott feketék helyzetét horrorfilmek formájában. A történetben Tony Todd utódját ezúttal az Aquaman-filmből Fekete Mantát is alakító Yahya Abdul-Mateen II kapta, aki nem is olyan rég a Mi filmen dolgozott együtt a rendezővel, mások szerepében pedig Teyonah Parris (WandaVision, Empire), Nathan Stewart-Jarrett (DrakulaThe Kid Who Would Be King) and Colman Domingo (Fear the Walking DeadSelma).

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

28 héttel később
Filmek

Tárgyalnak a 28 évvel később-trilógia 2. részének rendezőjével

A 28 évvel később-trilógia 2. részét egy szuperhősös és horrorfilmes irányíthatja.

Marvelek
Filmek

A rendezőnő akarta, hogy az MCU egyik legrövidebb filmje legyen a Marvelek

Pánikra semmi ok, nem azért lett rövid a Marvelek, mert többször is...

Marvelek
Filmek

A Marvelek tesztvetítései káoszba fulladtak, ezért több hetes újraforgatást tartottak

Folytatódik az MCU drámája, és a Marvelek lehet a következő nagy melléfogás.