Főoldal Filmek Információink szerint 2021-re csúszhat a Dűne bemutatója
Filmek

Információink szerint 2021-re csúszhat a Dűne bemutatója

A Wonder Woman 1984 után a Dűne is csúszhat.

441
Dűne
Forrás: Warner Bros.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Dűne tartja lázban manapság leginkább a filmrajongókat. Frank Herbert sci-fi klasszikusát 1984 után, David Lynch nyomdokaiban Denis Villeneuve álmodta vászonra. A filmet a tervek szerint 2020 legvégén, egészen pontosan hazánkban december 17-én mutatták volna be, ám úgy tűnik, hogy elindult az őszi premierek dominója, innentől kezdve pedig borulhat az egész forgatókönyv. Néhány napja már biztosnak tűnő források pedzegették, hogy a Wonder Woman 1984 és a Dűne is a halasztás sorsára juthat, előbbi esetében pedig már meg is született a hivatalos döntés, erről néhány perce már mi is beszámoltunk. Ennek a fejleménynek pedig logikus következménye lehet Denis Villeneuve alkotásának tolása is, hiszen a Warner nyilvánvalóan nem szeretné két ekkora filmjét néhány napon belül a mozikba küldeni.

Dűne története nagy vonalakban: a világot a “fűszer” nevű anyag irányítja, mely képes meghosszabbítani az életet, emellett lehetővé teszi az űrutazást. Ez azonban csupán egy helyen, az Arrakison lelhető fel. A fiatal uralkodó, Paul Atreides feladata pedig, hogy megvédje otthonát a számtalan fenyegetéstől. A film szereposztása elképesztően impozáns, szerepelni fog a produkcióban többek között Timothée Chalamet, Rebecca Ferguson, Oscar Isaac, Jason Momoa, Zendaya, Dave Bautista, Josh Brolin, Stellan Skarsgard, Charlotte Rampling és Javier Bardem is. Nemrégiben pedig elérhetővé vált a film első előzetese is.

Természetesen a Dűnét érintő újabb fejleményekről be fogunk számolni.

Szerző

Fiatal korom ellenére régóta a mozgókép nagy szerelmese vagyok, de itt leginkább a sorozatok képzik rajongásom tárgyát.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dűne: Második rész
Filmek

A Dűne: Második rész egyik sztárjának megszakadt a szíve, amiért kivágták a folytatásból

Denis Villeneuve nem szereti a bővített változatokat, ezért nem valószínű, hogy látjuk...

Dűne: Második Rész
Filmek

A legnagyobb eltérés a Dűne: Második rész és a regény között

A Dűne: Második rész hű maradt Frank Herbert regényéhez, de egy ponton...