Kampókéz

Végre kitűzték a Kampókéz bemutató időpontját a 2021-es naptárban

Megvan a Kampókéz új bemutató időpontja is.

Miután a koronavírus-járványra való tekintettel törölték az idei naptárból Nia DaCosta rendező Kampókéz alkotását, éjjel a Universal Pictures végre elárulta, hogy mikor tervezik bemutatni a várva-várt horrorfilmet Yahya Abdul-Mateen főszereplésével. Sajnos azonban nem fog sokaknak tetszeni az új időpont, mert nagyon sokat kell várnunk rá.

A filmet eredetileg 2020. június 12-én szerették volna bemutatni, ám a helyzetre való tekintettel a stúdió előbb szeptemberre, majd októberre, végül pedig teljesen levette az idei műsorról a filmet. A legfrissebb ütemezésben 2021. augusztus 27-ei, ami nagy valószínűséggel nálunk 2021. augusztus 26-át sejtet. Rendkívül szoros lesz a 2021-es naptár köszönhetően az idei halasztásoknak, egymást érik majd a nagy blockbusterek, s már augusztusra is elfogytak a szabad helyek. A Kampókéz olyan alkotásokkal száll ringbe a nyár utolsó hónapjában, mint a The Hitman’s Wife’s Bodyguard (augusztus 20-án) és a Jackass 4 (szeptember 3-án) a Paramounttól.

Még korai kőbe vésni a jövő évi naptárt, miután napról-napra változhatnak a dolgok, és még azt sem lehet biztosan tudni, meddig fog elhúzódni a pandémia, mikor jelennek meg az oltóanyagok és mi lesz a mozik sorsa. Észak-Amerika második legnagyobb mozihálózata a Regal az összes mozit bezárta ideiglenesen, és értesülések szerint az AMC is az életéért küzd, év végére kifogynak a tartalékból, csőd szélére kerülhet a hálózat.

Total
4
Shares
Previous Article
Mátrix

A tudósok azt állítják, hogy majdnem 50 százalék az esélye, hogy egy szimulációban élünk

Next Article

14 percnyi játékmenet érkezett a Scornból

Related Posts
Wide Screen YouTube