Halálos iramban 9.

Harmadik alkalommal tolták el a Halálos iramban 9. rész bemutatóját, de még többet kell várnunk a Minyonok: Gru színre lépre

Már megint eltolták a Halálos iramban 9. bemutatóját.

A Universal Pictures nehéz lépésre szánta el magát, amikor tavaly egy évvel eltolta a Halálos iramban franchise kilencedik rész bemutatóját. A filmet áprilisra halasztották, majd néhány hónapja már ez is változott, s május végére került a premier. Sajnos azonban életünk még mindig nem térhetett vissza a normális kerékvágásba, így a stúdió harmadik alkalommal is elcsúsztatta az időpontot.

A The Wrap értesülései szerint a Universal amellett döntött, hogy egy hónappal későbbre teszi a premiert. Justin Lin rendezőtől a filmet május 29-én akarták bemutatni, de csak június 25-én fog mozikba kerül a Fast Saga kilencedik menete. A dátum veszélyes lehet, mert Vin Diesel főszereplésével forgatott film ezzel az új időponttal egy napon kerül mutatásra a Venom: Let There Be Carnage folytatással.

Halálos iramban 9. részén túl pedig két részt még biztosan látunk a szériából, mert bár korábban a tizedik résszel szerették volna lezárni a történetet, Vin Diesel nemrég elszólta magát, hogy az utolsó részt két részre bontották, így kapunk egy 11. filmet is. Ezek mellett pedig kisebb, úgynevezett spin-off történetekkel is előállnak, ahogy a Halálos iramban: Hobbs és Shawnál tették – a folytatáson itt is dolgoznak.

Jusin Lin direktor ötödik alkalommal tért vissza, míg a forgatókönyvért Daniel Casey felel. Vin Diesel mellett Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Chris “Ludacris” Bridges, Jordana Brewster és Nathalie Emmanue, de Charlize Theron karaktere, Cipher is visszatér a nyolcadik részből, míg a legnagyobb rosszfiút John Cena szállítja ezúttal. Illetve egy meglepetés visszatérőt is kaptunk, hiszen Sung Kang ismét szerepet kap, mint Han.

De egy másik filmet is érint a változás, mégpedig a Minyonok: Gru színre lép így lemond az idei bemutatóról, s csak egy év múlva láthatjuk az Illumination új animációs folytatást. A Minyonok 2022. július 1-jén lépnek színre Grut mellett.

Total
4
Shares
Previous Article
WandaVision

A WandaVision rendezője utalást tett volna a sorozat egy titkos tizedik epizódjára?

Next Article
Jumanji 3.

Dwayne Johnson főszereplésével korai tervezési fázisban jár a Jumanji 4.

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!