Főoldal Sorozatok Bemutatták az Obi-Wan Kenobi első poszterét, és Ewan McGregor karaktere mellett a Disney+ premier időpontja is olvasható
Sorozatok

Bemutatták az Obi-Wan Kenobi első poszterét, és Ewan McGregor karaktere mellett a Disney+ premier időpontja is olvasható

Kaptunk egy posztert, rajta Obi-Wan Kenobi mesterrel.

401
Obi-Wan Kenobi

Miután a héten befejeződött a The Book of Boba Fett című spinoff-sorozat a Disney+ streamingszolgáltatón, minden szempár az Obi-Wan Kenobi című sorozatra szegeződik, amelyben Ewan McGregor visszatér a legendás szerepbe. Sőt, nemcsak ő, hanem egykori tanítványát alakító Hayden Christensen is Darth Vader szerepében.

A Forbesnak nyilatkozva McGregor végre valami konkrétummal szolgált a rajongóknak a sorozatról. A skót színész elmondta, hogy “imádta” újra eljátszani Obi-Wan Kenobi szerepét. McGregor 50 évesen nem áll messze Alex Guinness korától, amikor a 62 éves színész bemutatkozott ebben az ikonikus jedimester szerepben a Star Wars IV. rész – Egy új remény című részben.

Egy a napokban megjelent jelentésben már céloztak a premierre, amiben az Obi-Wan Kenobi májusi megjelenését hozták fel lehetséges időpontnak. Néhány perccel korábban pedig a Disney bemutatta a sorozat első poszterét, amelyen Ewan McGregor jedi mesterét láthatjuk, de május 25-i megjelenési dátum is olvasható a poszteren.

Szukits

Az Obi-Wan Kenobi teaser poszteren először pillanthatjuk meg Ewan McGregort remeteként a Tatuinon a Star Wars: III. rész – A Sith-ek bosszúja eseményei után. A kép alapján úgy tűnik, Kenobi hosszabb hajat visel majd a sorozatban, és a poszteren jól kivehető, hogy Anakin fénykardját viseli.

Az első és utolsó élőszereplős alkotás a Solo: Egy Star Wars-történet volt, amit májusban bemutattak, tavaly pedig május 4-én debütált a Star Wars: Bad Batch animációs rajzfilmsorozat a Disney+ szolgáltatásán. A május 25-e azért olyan jelentős a franchise számára, mert ekkor lesz 45 éve, hogy a legendás történetet útjára indították, vagyis az Egy új remény 45. évfordulója.

A sorozat 10 évvel az A Sith-ek bosszúja után fog játszódni, amikor Obi-Wan elfogadta sorsát és megbarátkozott új életstílusával a Tatuinon. Arra is van esély, hogy már a történet kezdete előtt találkozott az Inkvizítorokkal, amely komolyabb konfliktust eredményezne közte és a vérszomjas vadászok között a show eseményei során. Talán Darth Vader és egykori mestere régóta várt találkozója során előbbit maguk az Inkvizítorok fogják kísérni. A tavalyi 2020 Disney Investor Day alatt a Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy úgy írta le ezt a nagy találkozót, mint az évszázad visszavágója.

A Joby Harold forgatókönyve alapján Deborah Chow rendezésében készülő sorozatban Ewan McGregor, Hayden Christensen, Moses Ingram, Joel Edgerton, Bonnie Piesse, Kumail Nanjiani, Indira Varma, Rupert Friend, O’Shea Jackson Jr., Sung Kang, Simone Kessell és Benny Safdie kap szerepet.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Becoming Karl Lagerfeld
Sorozatok

A Karl Lagerfeldről szóló sorozat június 7-én lesz elérhető a Disney+-on

Daniel Brühl főszereplésével érkezik Karl Lagerfeldről szóló sorozat a Disney+-ra.

Disney+
Filmek

Bob Iger elárulta, a Disney+ mikor vet véget a jelszómegosztásnak

Azon előfizetők napjai meg vannak számlálva, akik megosztják a Disney+ előfizetésük jelszavát...